A DH egypercese

2017.07.25. 17:49

A DH egypercese: Ki a gyengébbik?

A vizes vb-nek túl vagyunk már a felén. Úszás itt, úszás ott, úszás így, úgy.

Tőke Katalin

Még a nyíltvízi úszók 25 km-es távja alatt - amit a Balatonban, Fürednél teljesítettek a sportolók - történt, hogy Rasovszky Kristóf feladta a versenyt, mert bunyóba keveredett, és olyan rúgást kapott - kellemetlen helyen -, hogy nem tudta folytatni a versenyt, feladta. Mindez akkor történt, amikor a lányokat utolérték. A két mezőnyt időeltolással indították, de a tempókülönbség miatt a fiúk mégis beérték a lányokat. Úszás közben aztán jött a csihipuhi, ami ugyan ennek a versenynek az egyik velejárója állítólag, de a fiúk megtapasztalták, hogy a lányok durvábbak.

Én inkább úgy fogalmaznék: sokkal erőszakosabban tudnak küzdeni a megszerzett pozíciókért. Én magam sokat úszok. Medencében, általában a középső részen. Nem egyszer a mellettem lévő sávokban jobbról balról egy-egy férfi rója a hosszokat, tempónk megegyezik, nem maradok el tőlük. Ha valaki figyel erre, láthatja. De nem! Kint készülődik szintén egy férfi beugrásra. Vajon melyik sávot választja? És miért? Miért pont az enyémet, és ugrik be mellém sokkal lassabb úszásra? Gondolom azért, mert nő vagyok, a gyengébbik nem. Kérdem én: valóban a gyengébbik?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!