2014.11.25. 10:20
Reménytelen reggel
Hajnali kelés, korai órán boltba menetelés. Tej, pékáru, felvágott: az annyi mint ötszáz. A zsebbe gyűrt ezresből egy robogós ötszázas marad a kassza után.
Ötszáz, az annyi mint két szelvény: az ötös, a hatos a skandi, a soha el nem múló, de be nem teljesülő heti remény. Álom.
Mire a zebrához érek már fejben költöm a milliókat. Gyűrött arcú emberek sietnek kényszeresen a párás novemberi reggelben. Gyűrött vagyok magam is, az álom azonban melegen tart, kivasal, napindító instant terápia. A szám szélén már kerekedne a mosoly, amikor egy fiatal, tán húsz év körüli srác lép mellém. Érezni a hangján, hogy előre eltervezte: Tegnap kerültem be a szállóra, éhes vagyok, tudnál segíteni...
Zörgős, boltilag márkázott szatyromba ott figyel a reggelim, én pedig követem a velem szembe lévő szőke fiú riadt szemmozgását, amint rápillant a kikandikáló kiflikre. Darabosan múlnak az ezredmásodpercek, kezébe nyomom az ötszázast, amely nekem az álomremény volt, neki egy szerény reggeli. Talán.
