2016.05.27. 15:20
Üzenet egykori iskolámba
Egy kedves régi gimnáziumi tanárnőm toppant be péntek délelőtt szerkesztőségünkbe.
Középiskolás koromban kicsit tartottam tőle, mert szigorú volt, ámde mindig igazságos. Sokszor találkoztam vele már felnőttként is, de amióta ennél a lapnál dolgozom többször megtapasztalhattam kifogyhatatlan energiáját, amellyel a világban közlekedik . Felnőtt fejjel ilyen tanárra, tanárnőre vágyik az ember. Mérhetetlen türelem, bölcsesség, szeretet árad belőle, szavaival, tekintetével ma is a régi szép időket idézi. Nem csak a fiatalságunkat, hanem azt, amit kaptunk, kaphattunk tőle.
No, de miért is írom ezeket a sorokat? Nos, mert jólesett neki segíteni, valamit adni, ami nem is összemérhető azzal amit ő adott nekünk.
Leszállva ugyanis a Vasmű úton a buszról jutott az eszébe, hogy a város másik végében lévő lakása előtti szeméttároló zárjában hagyta a kulcscsomóját. A lakáskulcsával együtt. Szerkesztőségünk volt a legközelebb, ahová ismerősként betérhetett, segítséget remélve. Gyerünk, mondtam, majd kocsiba pattanva elértünk a helyszínre, ahol szerencsére ott lifegett a kulcs a zárban.
A többit már önök is kitalálhatják: Bár zord a harc, megéri a világ, Ha az ember az marad, ami volt: ...