2016.02.08. 20:14
Istenem: mennyire, de mennyire tudtam, hogy ez így lesz...
Még jó, hogy egy barátom ott állt a járda szélén, és megkérdezte, hogy merre is akarok kimenni az utcából? Hát arra, böktem állammal az utca fölső vége felé. De már akkor gyanút is fogtam, oldalt léptem, és már láttam, mi a kérdés oka.
Az egyirányú utcát alul korláttal zárták el. Fölül meg egy mikrobusszal, ami mellett javában légkalapácsoztak is.
Természetesen jóval azután, hogy teleparkoltuk az utcán a szabályos parkolóhelyen, ahol semmi sem figyelmeztetett minket arra, hogy ott dolgozni fognak.
Odaballagtam a két kemény munkában lévő úrhoz. Udvariasan köszöntem és jó munkát kívántam. Mondtam, hogy magam is dolgozni szeretnék, ezért kössünk valami megegyezést.
Egyikük azt mondta, hogy menjek el a járdán. Én azt mondtam, hogy bizony nem férek rá. Ugyanő megkérdezte: miért ő menjen odébb, amikor én meg se próbálom?
Istenem: mennyire, de mennyire tudtam, hogy ez így lesz...
Végül megegyeztünk. De még érzem a gyomromat...
