Dunaföldvár

2016.01.27. 17:59

A földvári horgászegyesület sikeres időszakot tudhat maga mögött

Dunaföldvár – Szombaton tartotta tisztújító jubileumi közgyűlését az 1946- ban alapított közösség, a Dunaföldvári Sporthorgászok Egyesülete.

L. Mészáros Irma

A művelődési központban tartott rendezvényen először a csaknem hatszáz tagú egyesület elnöke, Kiss Lajos Csaba számolt be az elmúlt ötéves ciklusban elvégzett munkáról. 2011-ben az új, fiatal vezetőség nagy lendülettel állt hozzá elképzelései végrehajtásához. Közel harmincmillió forint értékű beruházást végeztek el. Ötven év után végre megvásárolták a horgásztanya területét, felújították és a rendezvényekre alkalmassá tették a horgásztanyát és környékét. Többek között hetven-nyolcvan ember sok-sok társadalmi munkájával megszépült az 1956- ban épült horgásztanya a festői Kis-Duna partján. Új játszóteret létesítettek, kerékpárokat vásároltak, felújították a bekötőutat, a stégeket.

A horgásztanya környékének, a horgászhelyeknek és a dunaegyházi gátnak a rendszeres karbantartásához gépeket, eszközöket szereztek be. Az irodában megújultak a bútorok, és informatikai eszközökkel is gazdagodtak. Fontos feladatnak tartották, hogy növekedjék a tagság létszáma. Most csaknem százötvennel vannak többen, mint korábban. Tagjaik jelentős része dunaföldvári, solti vagy dunaegyházi, de vannak Dunaújvárosból, Paksról, Székesfehérvárról, Budapestről is. Örülnek, hogy ötven körüli a gyermek- és ifjúsági horgászok száma. A kezelésükben álló vízszakaszon növelték a telepítések mennyiségét, évente 9100 kiló hal került be a vízbe. Gazdag az egyesület versenynaptára. Sokféle versenyt  tartottak: harcsafogót, békés hal és rablóhal fogót, 72 órás bojlist, de a gyermekek számára is teremtettek versenyzési alkalmat. Szép hagyomány a horgászegyesület alapító elnökéről elnevezett Nagy Sándor Emlékverseny szervezése. A közösség építését szolgálta az utóbbi években tartott, jól sikerült horgászbál és a hangulatos disznóvágás. Az elnök szerint a stabil gazdálkodás mellett figyeltek a tartalékokra is. Az egyesület vezetőségének jó munkáját azzal ismerték el a tisztújító közgyűlés résztvevői, hogy mindannyiuknak bizalmat szavaztak újabb öt évre. Elnöknek ismét Kiss Lajos Csabát választották, aki két alelnökkel, Farkas Lászlóval és Müller Attilával folytathatja a munkát. A vezetőség minden tagja egy-egy terület gazdájaként  tevékenykedhet a következőkben. A környezetvédelmi felelős Úr Tibor, a dunaegyházi szakasz felelőse Pala Attila, a horgászmester Tóth László, a versenyfelelős pedig Dorkó Károly lett. Az Ellenőrző Bizottság élére Csesznek Jánost , a Fegyelmi Bizottság elnökévé Téglár Istvánt választották meg. Az egyesület vezetői várják a Kis-Duna vízkezelési jogával kapcsolatos döntést, és bíznak abban, hogy a MOHOSZ- tól a következő tizenöt évre is megkapják a területet alhaszonbérletbe. Az újraválasztás elismerő bizalmat jelent, s így a vezetőség a megkezdett munka folytatását tűzte ki célul.

A Kis-Duna a környék legszínvonalasabb horgászvize lett az elmúlt években.

A közösségért dolgozók elismerése

Az eseményen az elmúlt években végzett közösségi munkáért húsz sporthorgász kapott elismerő oklevelet a vezetőségtől.

Név szerint: Vagyon Miklós, Szabó József, Nikl Béla, Pásztor István, Kun János, Alberczki Imre, Oláh József, Nagy Gábor, Kiss István, Farkas Zoltán, Nagy Imre, Téglár István, Gubányi Ferenc, Schulteisz Attila, Schulteisz Géza, Garda László, Dorkó Károly, ifj. Thiesz Jenő, Benedikti Sándor, Csavajda György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!