Szeleczki Sándor díszpolgári kitüntetése egy tevékeny élet méltó megkoronázása

A díjátadó egyik megható pillanata volt, ahogy a nyolcvankét éves kitüntetettet elsőként kétéves dédunokája köszöntötte a színpadon. Szeleczki Sándor számára fontos a szeretetteljes család, de úgy gondolja, hogy a közösség a lét alapja. Aki magába zárkózva él, aki nincs közösségben, annak nincs élete.

Arra a kérdésre, honnan hozta ezt a szemléletét, életéről kezd el mesélni.

Szülei pár holdon gazdálkodtak, de abból nem lehetett megélni, ezért édesapja elvállalt sokféle munkát. Az iskola befejezése után maga is két évig velük dolgozott a földeken.

Első közösségi élményei közül az Ambach Mihály plébános melletti templomi szolgálatot jelöli meg, amikor társai között ő főministráns lett. De korán fontos volt számára a sport, a foci is. A legendás, Galambos Lajos vezette DSE-ben kezdett játszani. A heti kétszeri edzésekre rendszeresen futva érkezett a Duna-parti futballpályára a tíz kilométerre lévő Kanacsból, ahol szüleivel a földeken dolgozott. Ballábas balszélső volt. Ilyen edzettséggel már ifiként bekerült a nagycsapatba, később egy ideig még Budapestről is hazajárt játszani.

Kötelességtudó, tisztességes és szelíd fiú lehetett. Példával mindig Jóska bátyja járt elől, aki tanulásra ösztönözte. Ezért először a fővárosban géplakatosnak tanult, majd szakérettségire jelentkezett. - Matematikából jó voltam, innen jött a műszaki terület. A vizsga aztán olyan jól sikerült, hogy felvettek a műszaki egyetemre, gépészmérnök szakra mondja, s így folytatja az emlékezést. Átigazoltam a MAFC csapatába is, amelyik akkor a budapesti első osztályban játszott. Az első meccsemen 3:0-ra nyertünk, s mindhármat én lőttem. Nem én tehettem róla. Nagyon jó csapat volt, s olyan jó labdákat kaptam, csak be kellett lőni - teszi hozzá szerényen.

Szeleczki Sándor elődeitől átvette a hagyományokat, s kiegészítette mindazzal, amit jónak látott
Fotó: Ady Géza

Ez a szemlélet jellemzi Szeleczki Sándort. Egész életében egy-egy közösség szolgálatában, egy-egy jó csapatban teljesítette a feladatát. Három munkahelye volt. Műszaki vezetőként dolgozott mindenütt. Dunaföldvár felfelé ívelő időszakában a sok embernek munkát adó Rostkikészítő Vállalat (egyszerű nevén kendergyár) dunaföldvári üzemének volt a műszaki felelőse tizenhét évig. Majd az Oxigén- és Dissousgáz gyárban a cseppfolyós oxigént gyártó új üzem építését, indulását vezényelte. S végül az Áfésznál dolgozott 1991-ig. Ebben az időszakban a szövetkezet betonüzemet, szikvízüzemet és exportra is gyártó lakatosüzemet működtetett.

Hogy 1959-ben egy budapesti műszaki mérnöki diplomával a zsebében miért nem ment valamelyik nagyvárosi vállalathoz, a rá jellemző természetességgel mondja: hazahúzott a szívem Földvár is, de valaki más is. S hamarosan a huszonkilenc éves frissdiplomás fiatalember és a szép húszéves Marika összeházasodott. Ennek immár ötvennégy éve, az akkori fiatalember ma már aranydiplomás, s a család is megülte az aranylakodalmat.

Az újdonsült díszpolgár nyugdíjba vonulása óta is igazi csapatjátékosként vett részt a Dunaföldvári Kertbarátok civil szervezetben. 1999-ben lett vezetője a most már csaknem negyven éve működő közösségnek, amelynek alapító elnöke testvérbátyja, Szeleczki József volt. Ő kapta meg a városban elsőként a Dunaföldvár Díszpolgára kitüntetést 1997-ben. Ezért is volt Sándor számára különösen megható ez a díj.

Szeleczki Sándor egyéniségének, értékszemléletnek nagyon megfelelt a kertbarátok jelszava: Kertészkedj! Művelődj! Barátkozz! Védd a természetet! Fogyassz magyar termékeket! Elődeitől átvette a hagyományokat, s kiegészítette mindazzal, amit jónak látott. Fontosnak tartotta többek között, hogy a Téli esték előadássorozatára hiteles szakembereket hívjon meg. Nagy örömmel és sikeresen vett részt klubtársaival az azóta megszűnt Országos Mezőgazdasági Kiállításon, illetve a Dunaföldvári Expón is. A kirándulások számát gyarapította. Így az egynapos kirándulás (színházlátogatás, ismerkedés egy-egy testvérklubbal) mellett háromnapos fürdőprogramot és egyhetes külföldi utakat is szerveztek. Arra a kérdésre, hogyan lehet összefogni egy száz fő fölötti és sokféle foglalkozású érdeklődésű közösséget, a személyes adottságot, a figyelmességet és a kompromisszum-készséget említi meg. Kiemeli, hogy persze tapasztalat, gyakorlat is szükséges mindehhez. Jó természete van - mondja a felesége elismerően, aki mindig nagy segítsége volt férjének. - Ha valakivel probléma volt, négyszemközt megbeszéltem vele, nem vittem mindjárt a tagság elé, mert kellő higgadtság és tolerancia is kell. Szerencsére, egy jó csapatban mindig van egy aktív mag, akikre lehet számítani. Mint a jó családban is.

Szeleczki Sándoréknak két lányuk, négy fiúunokájuk és egy dédunokájuk van. A család mindig tolerálta a kertbarát-elfoglaltságokat, a családi programokat is ahhoz igazították. S most együtt örültek az apával, nagyapával. Boldog vagyok, hogy Szeleczki a nevem! - mondta ujjongva Judit lányuk. S az életfelfogás is továbbél. Például Erika lányuk a mezőfalviak szeretett védőnőjeként a Kiváló munkáért kitüntetés tulajdonosa. De mindannyian közösségi emberek és tisztességgel teszik a dolgukat. Papa kitüntetése egy életműdíj, egy tevékeny élet méltó megkoronázása. Örülünk és büszkék vagyunk rá. Ami jó példa számomra: a tisztes helytállás. Becsületesen dolgozni a munkahelyen, és ahol lehet, tenni a közösségért fogalmazta meg egyik unokája, a könyvtárosként dolgozó István.

A díszpolgár cím jólesett Szeleczki Sándornak, s az a sok gratuláció is, amit a városban járva kap. Annak idején, amikor megválasztottak elnöknek, azt ígértem, hogy legalább olyan színvonalon végzem a munkát, ahogy elődeim tették. Hogy teljesítettem-e a vállalásomat, mások döntik el mondja mosolyogva. Eldöntötték. A válasz: a kitüntetés.

Szeleczki Sándor a Kertbarátok Országos Szövetségének választmányi tagjaként még képviseli a földváriakat, s a most már Dunaföldvári Kertbarátok Városvédő Egyesülete néven működő közösségnek is aktív tagja marad. Tiszteletbeli elnökként tovább segíti utódja, Lipták Tamás munkáját a vezetői poszton, szolgálja a közösség javát. Mert ez a lét alapja.