Dunaföldvár

2015.09.22. 12:58

Dunaföldváron 15 évet töltött Simon István, s most nyugdíjba vonul

Hálaadó búcsú istentiszteletre várta vasárnap gyülekezetét és vendégeit Simon István dunaföldvári református lelkész, aki harminchárom év szolgálat után október elsején nyugdíjba vonul.

L. Mészáros Irma

A 2000 óta Dunaföldváron szolgáló lelkész meghatódottan, boldogan, de nehéz lélekkel köszöntötte ezen az alkalmon a templomot megtöltő híveket, barátait és szeretteit. Jelen volt a város korábbi és jelenlegi polgármestere, Nagy Gáborné és Horváth Zsolt. Elfogadta a meghívást a húsz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas író, Mándy Iván özvegye is. 1921-ben ugyanis ebben a templomban keresztelték azt a kisgyermeket, aki aztán a Csutak-regények és sok-sok novella, filmforgatókönyv szerzője, a lelkész szerint krisztusi ember lett. Az író halálának évfordulója alkalmából koszorút is elhelyeztek a templomban lévő domborművénél.

Simon István lelkészi munkája mellett a városért is sokat tett
Fotó: Fabó Ferenc

Az erdélyi ősökkel rendelkező lelkész Budapesten született. 1973-ban fejezte be teológiai tanulmányait. Pályája során Kiskunhalas, Ordas, Hódmezővásárhely, Battonya és Dunaföldvár voltak szolgálati helyei. A hálaadó emlékezésen Simon István nem feledkezett meg azokról, akik elindították a szolgálat útján, s azokról sem, akik a harminchárom év alatt útitársai voltak. Eljött a búcsú istentiszteletre a hajdan neki bizalmat szentelő, őt a teológiára ajánló Farkas József lelkész özvegye, illetve első szolgálati helyéről, Kiskunhalasról Nagy Istvánné papné.

Az istentiszteleten a dunaföldvári Cantemus Kamarakórus szolgált. A tagok közül többen tizenöt évvel ezelőtt a lelkész beiktatásán is énekeltek.

Horváth Zsolt polgármester a közösségért munkálkodó aktív embert méltatta, a város kulturális életében jelenlévő és írásaival is a közösséget szolgáló személyt, akit az évek során a Dunaföldvár Kultúrájáért és a Dunaföldvárért kitüntetéssel is elismertek. Köszöntötte Simon Istvánt Mohácsi József apostagi nyugdíjas lelkész. Áldást mondott rá Karsay Eszter, a budapesti Gyulai Pál utcai Református Gyülekezet lelkipásztora, aki ajándékként éli meg Simon István barátságát. Mindketten ugyanazt az igét választották e napra: Áldjad én lelkem az Urat. A személyes hangú szép szavakkal a lelkésznő a hűséggel végzett szolgálatot emelte ki. Szerinte István megtalálja a szolgálat lehetőségét nyugdíjasként is, s megértő hallgatásával elérhető lesz mindazoknak, akiknek biztatásra, vigasztalásra van szükségük. Kutas Attila egykori dunaföldvári, jelenleg dombóvári plébános a béke félszigetének nevezte Simon Istvánt, aki mások számára könnyen megközelíthető. Köszöntő beszédében azt emelte ki, hogy az ökumené felfogásban közösek a nézeteik. - Egymásra vagyunk utalva mi emberek mindannyian, keresztények és keresztyének, mint a zászló és a rúd - mondta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!