Dunaföldvár

2014.05.01. 11:25

A tánc világnapján

Dunaföldvár - Az elmúlt időszakban szinte minden hétvégén tánccsoportok gálája szerepelt a dunaföldvári Művelődési Központ programjában.

L. Mészáros Irma

Április 27-én a településen első alkalommal e csoportok együtt ünnepelték a tánc világnapját, amelyet az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete hozott létre 1982-ben.

A nemzetközi táncnap dunaföldvári rendezvényének szervezését az Ördögszekér Táncegyesület egyik vezetője, Appelshofferné Rabóczki Anikó vállalta magára. A tánc sokféle: hagyományos és modern, közösségi és páros, sőt szóló. A tánc a lélek érzéseit mutatja a test mozgásával. Átalakul, aki járja, újjászületik, s élményt nyújt a befogadóknak is. A táncgálán ízelítőt adtak tudásukból a Löfan Mazsorett csoportjai: a mozgás összhangja, a fegyelem és a szépség harmóniája jelent meg a produkciókban. A lányok már az országos bajnokságra készülnek. Fellépett a Zsigec musical csoport, hogy megmutassa mennyit fejlődtek, s felidézzék népszerű gálaműsoruk legjobb számait. De természetesen nagy sikert arattak a néptáncosok is: a Levendula Alapfokú Művészeti Iskola gyerekcsoportjai jókedélyű és szép koreográfiájú táncokkal szerepeltek, az Ördögszekér felnőtt és ifjúsági csoportjainak produkcióiból pedig az volt érzékelhető, hogy a tánc már nemcsak szereplés, hanem a saját örömük, életformájuk.

Mert mi a tánc? Valami, ami érzelmes és érzéki. Közöl, noha nem beszél. Kérdez, miközben szavak nincsenek. Néha megráz, felkavar. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de eredője mindig az emberi lélek, és mindig az emberi lélek felé tart - hangzott el Lin Hwai Mia tajvani táncos-koreográfus üzenete a rendezvényen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!