Dunaföldvár

2015.05.07. 14:23

Ballagás a dunaföldvári Magyar László Gimnáziumban: 51 tanuló vett búcsút

Dunaföldvár - A dunaföldvári Magyar László Gimnázium ötvenegy végzőse szombaton délelőtt vett búcsút az alma matertől a ballagási ünnepség keretében.

L. Mészáros Irma

A diákok hat-, valamint négyéves képzésben gyűjtötték az ismereteket, váltak egyéniségekké, felnőttekké Bakos Csilla és Varró József osztályfőnökök irányításával.

Az egyik végzős osztályfőnök, Bakos Csilla vezeti tanítványait az utolsó közös séta során. Az alsó fotón már a ballagási ünnepség után készült, amikor az MLG-s fiatalok csoportképeket is készítettek

Az iskola tagintézmény-vezetője, Balogh Emese búcsúzó beszédében felidézte azt a harminc évvel ezelőtti esős délelőttöt, amikor ő állt ott a ballagók között. Felidézte akkori érzéseit, s kiemelte azt is, amit pedagógusként és vezetőként alapvetőnek tart. Pilinszky János szavai idézve úgy véli, hogy az ember számára adott a választás, hogy jobbak vagy rosszabbak legyenek a világnál. Az iskola értékrendje alapján nemcsak tantárgyi ismereteket, hanem emberséget, felelősséget, tiszteletet, toleranciát és szeretetet tanultak a tanítványok.

A Magyar László Gimnázium több évtizedes szép hagyománya, hogy a tantestület döntése alapján a legjobbak beírhatják nevüket az Aranykönyvbe.

Nagyon régi hagyomány a gimnáziumban, hogy a végzős osztályok képviselői felkötik szalagjaikat az iskola zászlajára

Ebben az évben Csizmadia Dóra, a földrajz Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny negyedik helyezettje lett a kiemelt aranykönyves, aki kiváló tanulmányi és versenyeredményei jutalmául részesült ebben a dicséretben. Rajta kívül még hét diák volt méltó erre az elismerésre: Csizmadia Réka, Kövics Enikő, Sebestyén Tímea, Sürü Zsuzsanna, Tilli Fanni kiemelkedő tanulmányi eredményéért, Hegedűs Dóra kiváló közösségi és sportteljesítményéért, Kiss Bertalan pedig közösségi munkájáért szólíttatott ki, hogy megörökítse nevét az ünneplő sokaság jelenlétében.

Az iskola pedagógusai jelentős erőfeszítéseket tesznek, hogy a kisiskola diákjainak képessége, tudása és morális értékrendje komoly mértékben fejlődjön. Büszkék az eredményekre, hiszen sokan nem egyszerűen munkahelyüknek tekintik az iskolát, hanem érzelmileg is kötődnek, maguk is ott érettségiztek.

A Magyar László Gimnázium az elmúlt tanévben a hozzáadott pedagógiai érték országos rangsorában a 35. helyen állt, Tolna megye tekintetében pedig a harmadik helyen szerepelt.

A végzősök nevében Hegedűs Dóra búcsúzott az intézménytől. S hogy az iskola vezetője által is megfogalmazott értékszemlélet mennyire hatott rájuk, jól bizonyítja, hogy Dóra, a diákönkormányzat volt elnöke Ottlik Géza szavait idézte:

A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig. Mert ahogy az igazgatónő mondta - a világmindenség nélkülünk nem teljes. Hinni kell abban, hogy a létezésünk - minden szavunk, szeretetünk, felelősségteljes cselekedetünk előrébb viszi a világot.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!