Dunaföldvár

2015.06.17. 14:30

Adományt vittek Erdélybe

Dunaföldvár - Hivatalos dunaföldvári küldöttség járt Székelyföldön Horváth Zsolt polgármester vezetésével, dr. Hallai Róbert, valamint Takács Zoltán önkormányzati képviselők részvételével.

L. Mészáros Irma

Kettős meghívásnak tettek eleget. Borszékre, testvérvárosukba látogattak, hogy a város vezetőjének és Böjte Csaba meghívására részt vegyenek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány új gyermekotthonának ünnepélyes átadásán. Csaba testvér alapítványa egy ausztáliai magyar hagyatékából felújított egy nekik adományozott régi romos villát, s létrehozott egy 45-50 gyermek ellátást szolgáló gyermekvédelmi központot. A földváriak ajándékot is vittek: egy automata ipari mosógépet, ágyneműket, valamint könyveket Bartáné Ringbauer Paula, volt óvodavezető felajánlásából, illetve Hallai doktor magángyűjtéséből gyermekjátékokat és laptopot.

Az ünnepségen részt vett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaföldvári csoportjának tizennyolc tagja is.

A földvári és borszéki városvezetők másnap együtt mentek a csíksomlyói búcsúba, s közösen töltötték a napot a zarándokokkal.

Legközelebb augusztus elején találkoznak a testvérvárosok. A földváriak népes csoportja, többek között a Löfan Mazsorett Csoport is – részt vesz a Borszéki napok rendezvényén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!