Dunaföldvár

2015.08.28. 13:35

Beszédes sírjánál is koszorút helyeztek el

Dunaföldvár - Kéthetes, több mint ezerkétszáz kilométeres útjuk során a vajdasági Magyarkanizsa hat anyaországi és egy felvidéki testvérvárosát látogatták meg a helyi természetjárók kerékpárosai.

L. Mészáros Irma

A vajdasági Magyarkanizsa Természetjáró Egyesületének kerékpárosai az I. Barátság Kerékpártúra egyik állomásaként megálltak Dunaföldváron is, hogy tisztelegjenek városuk szülötte, a híres reformkori vízmérnök, Beszédes József emléke előtt. A Fehérvári utcai temetőben koszorút helyeztek el Beszédes József sírjára. A kerékpárosokat Szászvári Józsefné nyugdíjas történelemtanár, a Beszédes József és Dunaföldvár című könyv szerzője fogadta és kalauzolta. A Berec Sándor vezette csoport tizennégy napos túrájuk során több mint 1200 kilométert kerekezett, s útjuk során érintették Magyarkanizsa magyarországi és felvidéki testvérvárosait is. A csapatban nem csak kanizsai, de horgosi, szabadkai, bácskatopolyai, sőt két sepsiszentgyörgyi és egy kiskunhalasi kerekező is tekert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!