Dunaföldvár

2017.04.05. 14:25

Ez ingyen az Isten becses ajándéka - Beszédes Józsefre emlékeztek Dunaföldváron

A víz világnapja jelentőségéhez méltó, szép ünnepen emlékeztek az 1787-ben született Beszédes József reformkori vízrendezőre, a Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagjára, Dunaföldvár egykori polgárára, aki 1840-től 1852. február 29-én bekövetkezett haláláig a településen élt.

L. Mészáros Irma

A nevét viselő iskola volt a rendezvénysorozat fő szervezője. Az intézményben hagyomány, hogy a névadó emléke előtt vetélkedővel tisztelegnek. Minden játékos feladat a vízhez és a névadóhoz kapcsolódott: a diákok totót töltöttek ki Beszédes életéről, a víz körforgását bemutató puzzle-t raktak ki, bizonyították, hogy ismerik Magyarország hídjait, tudnak meghatározott méretre csónakot hajtogatni, de a vízzel kapcsolatos szólásokat és közmondásokat is ismerik. Az osztályok között két kategóriában megtartott versenyt az 5.b és a 8.a osztály nyerte. Az eredményhirdetés a Beszédes-napra érkezett szakemberek, a vendégek és a város vezetői előtt zajlott.

Az ünnepségen Fehér Ferenc, a Szent István Egyetem címzetes docense és Sződi Imre, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének egykori elnöke Beszédes-emlékplakettet, ajándékkönyveket adott át Dunaföldvárnak és az iskolának, sőt egy úgynevezett pocsolyatérképet is kapott a tanulóközösség. A szervezők az iskola aulájában érdekes fotó- és dokumentumkiállításon mutatták be életét és tevékenységének főbb területeit.

A város főterén, a Kligl Sándor alkotta Vízmérnökök címet viselő és Beszédes tevékenységét ábrázoló szoborcsoportnál is koszorúztak
Fotó: L. Mészáros Irma

Ezt követően a résztvevők meghallgatták Fehér Ferenc előadását a reformkori vízrendező mérnökről. Az előadó vázolta Beszédes életútját s azt a szakmai munkát, amelyet az 1807-ben létrehozott első víztársulás igazgatójaként, majd más megbízásokban végzett. A jelenlévők megismerhették mérnök vízrendezési elveit, az új honfoglalással felérő megvalósult és tervezett nagyszabású elképzeléseit, amelyekkel a vadvízországnak nevezett Magyarországon, ahol "a haza legjobb földjeit mocsár fedi", szabályozásokkal, lecsapolásokkal termőföldeket akart létrehozni. Szakmai magyarázatot kaptak a Sió szabályozásáról szólva a víz-félreszorításos módszerről. De nemcsak a múltról beszélt az előadó, hanem érintette azokat a Beszédes által vázolt feladatokat, gondokat, amelyek az elmúlt csaknem másfél évszázad alatt sem oldódtak meg teljesen. Az előadást követően levetítették az 1987-ben készült, Beszédes József nyomában című filmet, amelynek forgatókönyvírója, Fejér László, a Magyar Hidrológiai Társaság vízügyi történeti bizottságának vezetője is jelen volt.

Az eseménysor zárásaként a résztvevők végigjárták azokat a földvári helyeket, ahol emléktábla idézi Beszédes alakját. Az iskola falán lévő emléktáblán az általános iskola jelenlegi vezetői Bognárné Balogh Andrea főigazgató és Keresztesné Katona Mária intézményvezető, egykori vezetői, Petrovics Józsefné és dr. Sűrű Jánosné, a vendég oktatási intézmények képviselői helyeztek el koszorút. Beszédes József Kossuth utcai egykori lakóházánál Horváth Zsolt polgármester és Csapó Sándor, a Mezőföldvíz ügyvezető igazgatója koszorúzott. A város főterén, a Kligl Sándor alkotta Vízmérnökök címet viselő és Beszédes tevékenységét ábrázoló szoborcsoportnál a város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, Fejér László pedig szólt másik fontos tevékenységéről is: a műszaki nyelv megteremtéséről. Beszédes ugyanis nyelvművelő mérnök volt, aki az általa megteremtett száznyolcvan, ma is használt szóval (pl. szög, táv, tér, átmérő, bukógát, bolthajtás, átmérő) is beírta magát a technikatörténetbe.

A koszorúzási ünnepségen tisztelegtek Beszédes emléke előtt a Magyar Hidrológia Társaság dunaújvárosi szervezetének képviselői, a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja és a Tolna megyei Mérnökkamara vezetői, valamint a Dunaújvárosi Víztársulat igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara Beszédes Kollégiumának és a helyi intézményeknek a képviselői.

Az emléktúra a Fehérvári utcai temetőben Beszédes József sírjánál ért véget. Úgy állták körbe a sírt, mint 165 évvel ezelőtt a népes család tagjai - mondta Fehér Ferenc. Akkor az apát, a családfőt, a barátot gyászolták, most - ahogy Széchenyi István nevezte - egy igazi hidraulára, arra a szakemberre emlékeztek, aki több mint másfél századdal ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy ..."házad udvarából ne ereszd ki az eső, vagy hó levét, amíg nem használtad; úgy határodból, vármegyédből, országodból használatlanul a vized ki ne bocsássad, mert ez ingyen az Isten becses ajándéka."

S ez ma is aktuális, megszívlelendő ajánlás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!