Dunaföldvár

2016.07.20. 12:50

Felújított színpad a művelődési központban

Dunaföldvár - Az elmúlt hetekben felújították a dunaföldvári művelődési központ színpadát.

L. Mészáros Irma

A két és félmillió forintos projekt java részét az önkormányzat finanszírozta, a többi a kulturális érdekeltségnövelő támogatási pályázatból nyert összeg. Így az eddigi rendkívül rossz állapotú színpad teljesen felújítva várja majd a következő évadot. Megerősítették a vázszerkezetet és a színpad új borító deszkázatot. Kulcsár Attila asztalosmester és csapata precíz munkát végzett - számol be elégedetten az intézmény igazgatója, Pataki Dezső. Áthelyezték a fűtőtesteket, a hangfalakat, s ha már új a színpad, természetesen kifestették a falakat, sőt átalakítva, azaz más rendszerű mozgatással fog működni a függöny is.

Rendkívül rossz állapotú volt a színpad - most megújult

Ott jártunkkor éppen ezt a munkát végezte Kürti György budapesti vállalkozó. Sajnos a sokak által várt légkondicionálásra nincs jelenleg fedezet, de amíg nem dől el, hogy az intézmény fejlesztése milyen módon valósulhat meg, nem is szeretnének félmegoldást. A nyár folyamán még akadálymentesített mosdót alakítanak ki, illetve felújítják a meglévő vizesblokkot.

Az 1893-ban a hajdani Egyenlőségi Kör székházának emelt épületet igazán kinőtte a város. Az intézményben tevékenykedő csoportok és a rendezvények száma indokolttá teszi a változtatást, s ez a programok bővítésének, újszerű tevékenységek indításának is alapfeltétele. Három megoldási alternatívát sorolt fel az igazgató: vagy a mostani épületet bővítik hozzáépítéssel, vagy csak a színházterem újul meg.

A tervezésre már kiadták a megbízást. A harmadik a legszebb álom: egy új, komplex épület megépítése, amelyben a művelődési központ és a városi könyvtár egyaránt elférne. Ez utóbbi megoldás költségvetési becslése most folyik.

A tervek készülnek, de augusztus végétől az Ilona utcai hajdan fényes, több mint százhúsz éves épületben várják a Mozgó Mozi nézőit, majd szeptembertől a többi program iránt érdeklődőket is.

A színházi előadások rajongóit pedig júliusban még két alkalommal a Nyári színházi esték előadásaira a várudvarra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!