Dunaföldvár

2015.12.01. 14:45

1990 óta működik ismét cserkészet Dunaföldváron

Dunaföldvár – Ha közösségi megmozdulás, fesztivál vagy épp jótékonysági rendezvény zajlik a városban biztosan találkozni velük. Könnyű őket felfedezni, ha rajtuk az ing meg a gubacsba font zöld nyakkendő. De civilben sem rejtőzhetnek: Dunaföldváron a cserkészeket mindenki ismeri.

Széles-Horváth Anna

Hisz ahol tudnak, segítenek. Immár huszonöt éve.

Nem véletlen, hogy a beszélgetést is nagy munka közepette kell bezsúfolnunk egy péntek délután. A 105. számú IV. Béla cserkészcsapat vezetőségének tagjai, akik hét közben gimnazisták és egyetemisták, ugyanis hétvégén sem pihennek. Programról programra szaladnak, miközben a városért, a közösségért, a hozzájuk csatlakozó gyerekekért dolgoznak.

– Kirándulásokkal, tábortüzekkel kezdődött az a közösségformálás negyed századdal ezelőtt, amely végül a cserkészet keretein belül találta meg a helyét. Papp Zsolt kecskeméti piarista diákként alapította újjá a csapatot, amely a második világháború után megszűnt Dunaföldváron is csakúgy, mint szerte az országban – mondja Vörös Márton, csapatparancsnok, aki 2012 óta vezeti a mára már százhúsz fősre bővült helyi társaságot.

A gyerekek többsége újoncként kezdi a kiképzést első osztályos korában. Egy év után kiscserkész, az ötödik osztályt betöltve pedig nagycserkész lesz. A 16 év feletti tagokat már a kószák közé sorolják, akik közül sokan saját őrsöt visznek. Ha pedig valaki cserkészvezetőnek áll, nem nagyon számíthat szabad percekre szombat-vasárnap sem.

Rengeteg ugyanis a kisebb program az éves nagy rendezvényeken kívül. Utóbbiakhoz sorolható az októberi szüreti bál, a karácsonyi hangverseny, valamint a tavaszi portya, illetve a nyáron rendezett nagytábor is.

Persze, ez még közel sem a teljes lista, hiszen ahogy az már kiderült, a dunaföldvári cserkészek nem csak a saját örömükre dolgoznak. Legutóbb a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának segédkeztek az éves jótékonysági bál előkészületeiben: lufikat fújtak, terítőket simítottak, tányérokat pakoltak, hogy aztán másnap felszolgáljanak a mulatságon. Ahol azért jutalomban is részesültek: vacsora és hajnalig tartó buli várt rájuk. Hiszen ebben a városban a zöld nyakkendősökről az is köztudott, hogy remekül tudják ropni együtt. És hogy emögött mi a titok?

– Nemcsak csapattársak vagyunk, barátok is. Egy jó őrs, hiába gyűlik össze hivatalosan egyre ritkábban: a barátsága megmarad. Mindent tudunk egymásról, tartjuk a kapcsolatot, ha nem is heti rendszerességgel találkozunk, mint tizenéves korunkban – magyarázza Marci, aki úgy látja: általánosságban huszonhat-huszonhét éves kor körül jön el a váltás, amikor a vezetők öregcserkész korba lépnek. Azaz lassan a háttérbe húzódnak: hiszen családot alapítanak, társat, munkát találnak. A cserkészidentitásukat azonban ezután is megőrzik.

Mire elhangzanak ezek a mondatok, már készülődünk haza: léggömbök a plafonon, evőeszközök a tányérok mellett, terítők kisimítva. Holnap újra itt. De előtte a hosszú-hosszú szombat délutánban még levezényelnek néhány őrsgyűlést, majd falkatalálkozót tartanak az újonc, hét-nyolcéveseknek. Aztán öltöznek csak ünneplőbe. Nagy örömmel pincérkednek, még nagyobbal mulatnak. De csak óvatosan: különben nem lesz, aki gitározzon a vasárnap délelőtti misén.

Pedig az elkövetkező huszonöt évben is bizton számítanak rájuk.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!