Dunaföldvár

2015.08.05. 10:21

Magasabb technikai színvonalon dolgozhatnak a tűzoltók

Dunaföldvár - Ebben az évben pályázaton elnyerhető, négyszázmillió forint összeggel támogatja a központi költségvetés az önkéntes tűzoltókat. Térségünkben a dunaföldvári, a daruszentmiklósi és a mezőfalvi önkéntesek pályáztak sikeresen.

L. Mészáros Irma

2015-ben az önkéntesek között szétosztható összeg félmilliárd forint, ebből százmilliót az önkéntes mentőszervezetek kapnak, a többire a tűzoltó egyesületek pályázhattak.

A katasztrófavédelemtől kapott információ szerint négyszáznegyvenhárom pályázat érkezett, s ezek közül öt nem felelt meg a feltételeknek.

A többiek mind kapnak támogatást üzemeltetési költségekre, tűzoltógépjármű javítására, felülvizsgálatokra, szakmai tanfolyamokra, pályaalkalmassági-vizsgálatokra, EDR-rádiókra, szertárépítésre és -felújításra, bővítésre, technikai és informatikai felszerelésekre.

A négyszázmillió forint két részre oszlik: kapnak állami támogatást az önállóan beavatkozó egyesületek, háromszázötvenegymillió forintot pedig a hivatásos tűzoltóságokkal együttműködő, úgynevezett közreműködő egyesületek számára különítettek el.

A Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesületet szakmai munkáját Csányi Imre parancsnok irányítja Fotó: L. Mészáros Irma

Az idén bővült a pályázható technikai eszközök köre, s az informatikai berendezések között asztali vagy hordozható számítógépekre, valamint forma- és egyenruhákkal kapcsolatos költségekre is lehet fordítani a kapott összeget.

A Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület egymillió 400 ezer forintot nyert tárgyi -műszaki és informatikai eszközökre, védőruházatra. A daruszentmiklósi önkéntesek 750 ezer forinttal, a mezőfalvaiak pedig 800 ezer forinttal fejleszthetik saját egyesületüket. Az elnyert összegek nagy részét az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság lebonyolításában központi beszerzéssel költhetik el.

A földvári önkéntesek közül heten tagjai a járásban működő PAX mentőcsoportnak, amely ezen a pályázaton a Dunaföldvári ÖTE keretén belül egymillió forintot nyert.

Mint Csányi Imre, a dunaföldváriak parancsnoka elmondta, nemrég a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által meghirdetett pályázaton az egyesület mikrobusz vásárlására nyert 9 millió 900 ezer forintot.

Ilyen módon az 1877 óta működő tűzoltó egyesület, amely már második éve önálló beavatkozási joggal rendelkezik, s amely 2014-ben az év önkéntes egyesülete címet is elnyerte, egyre magasabb technikai és műszaki színvonalon tudja szolgálni a városban és környékén lakók biztonságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!