Dunaföldvár

2014.12.18. 15:45

Minden fejben dől el

Dunaföldvár - Dr. Lénárt Ágota tanszékvezető egyetemi docens, edző, sportpszichológus Csúcsformában téthelyzetben címmel tartott előadást a napokban a művelődési központban.

L. Mészáros Irma

Életünk szép pillanata, amikor az olimpián vagy világversenyen a mi zászlónk emelkedik a legmagasabbra, s felcsendül a magyar himnusz. Ha egy-egy magyar sportoló vagy esetleg csapat kiharcolja ezt az elismerést, mi, szurkolók is boldogok vagyunk. S tán nem is gondolunk bele, mi minden kellett ehhez az olimpiai aranyhoz. Tudjuk, hogy kemény munka, sok edzés. De valami több is?

Dunaföldváron az érdeklődők többek között dunaújvárosi sportolók is bekukkanthattak a titokba, ugyanis dr. Lénárt Ágota a Népszerű tudomány sorozat programjaként. A szakember, aki a Testnevelési Egyetem Sporttudományi Karán a Pszichológia tanszék vezetője, évek óta dolgozik az olimpiai keret tagjaival. Lénárt Ágota maga is sportoló: számszeríjászatban világbajnoki ezüstérmes, többszörös Európa- és világkupagyőztes. Tehát belső tapasztalatból és szakmai meggyőződésből is állítja, hogy minden a fejben dől el.

Dr. Lénárt Ágota is sportol, számszeríjászatban Európa-bajnok

A remek előadóról kiderült, hogy Turnovszky Éva keltette fel érdeklődését még sportlövőként a pszichológia iránt, s pedagógusként először a tanításban akarta a módszereket bevezetni. Aztán továbbment az úton. Ma a sportpszichológus szakképzés lelkes szervezője, oktatója is.

- A sportpszichológia nem hit kérdése, hanem egy egzakt módszereken alapuló tudomány, amelynek a segítségével a teljesítményt növelni és optimalizálni lehet - mondja dr. Lénárt Ágota. A sportpszichológus nem egyszerűen beszélget a sportolóval. El kell sajátíttatnia azokat a módszereket (autogén tréning, mentál tréning, figyelem-fókuszálás, a gondolkodással kapcsolatos kognitív stratégiák), amelyek hozzásegítik a sportolót, hogy az adott téthelyzetben maximálisan teljesítsen. Az állapotfelmérésen kiderül, miben vár segítséget, hol akadt el. A terhelés-élettani vizsgálat során akár az is előfordulhat, hogy az illető csak Trabant, és nem Mercedes .

- Amennyiben ismétlődő elakadások vannak a teljesítéskor, ki kell javítani a hibát, elsősorban fejben, mert ha a fejünkben rossz a lemez, ugyanott akad meg a tű - magyarázta nagyon szemléletesen a szakember, s példákat is hozott. A versenyekre nemcsak fizikálisan, fejben is készülni kell; modellezni a versenyt, a pálya vagy a mozdulatsor, a meccs minden szakaszát. A mentális tréningezés célja, hogy a versenyző felkészüljön minden helyzetre, amely a verseny során előfordulhat, s így jobban tud alkalmazkodni az új helyzetekhez is. Akadt, aki teleírt egy spirálfüzetet mint Kovács Antal olimpia bajnok dzsúdós, más lepedőre rajzolta le a teljes pályát mint Risztov Éva úszó olimpiai bajnok. Mindez ismerősségi hatást hoz létre, ezért csökkenti a szorongást. A szakember kiemelte még a tudatosság és a kreativitás fontosságát, hiszen menet közben is szükség lehet korrigálásra. Nem rossz hatékonysági bizonyíték.

Sokan tettek fel kérdéseket is a dunaföldvári előadás végén. Lénárt Ágota kiemelte: lényeges, hogy sportpszichológusok foglalkozzanak a versenyzőkkel, s ezért is fontos, hogy hét éve már elkezdődött a sportpszichológus szakképzés. Válaszaiból kiderült, a magyar futballistákhoz nemigen engedik, nem hívják a sportpszichológusokat. Szó volt a problémákról is: a korai versenyeztetés veszélyeiről, az olimpia, s így a sportok üzletté válásáról, az edzők pszichológia képzéséről vagy annak hiányáról. Néhányan személyes kérdéseikre is tanácsot kértek.

A jól felkészült sportoló folyamatosan fejlődik, sekélyebbek a mélypontok, önértékelése magas szintű és reális, bízik a sikerben, a negatív hatásokat ki tudja szűrni, kontroll alatt, de erőltetés nélkül végzi tevékenységét, magas az önbizalma. Mindez nemcsak a sportolóra lehetne érvényes, hanem mindannyiunkra. Jó lenne elsajátítani a módszereket, hiszen elakadhatunk, mélypontokba juthatunk, de sikeresek, elégedettek szeretnénk lenni munkában, vagy a magánéletben egyaránt.

Akkor is, ha olimpiai aranyérmet nem kapunk érte.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!