Dunaföldvár

2014.11.25. 15:35

Országosan is példát mutatnak

Dunaföldvár - Nagyszabású jótékonysági bált tartott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaföldvári szervezete a hétvégén. Az immár tizenhatodik alkalommal megrendezett rangos Szent Erzsébet-bál több mint háromszázötven résztvevője megtöltötte a bálteremmé alakított, a máltai piros-fehér ünnepi színbe öltöztetett földvári sportcsarnokot.

L. Mészáros Irma

A helyieken kívül a vendégek között foglaltak helyet a pécsi és bonyhádi szervezet küldöttségének tagjai. Jelen volt ifj. Csonka Pál, a MMSz Dél-dunántúli régiójának vezetője és az egész vezetőség, valamint Budapestről Tállay Ferenc, aki nyugdíjasként is sokat segít a földváriaknak a külkapcsolatokban. De megérkezett a rendezvényre Niederaichbachból a német testvérszervezet kilencfős csoportja - egy kisbusznyi adományt is hoztak. Ismét segélyszállítmánnyal (kórházi ágyak, egészségügyi segédeszközök, gyerekruhák) jött a dunaföldvári születésű, egykor Dunaújvárosban lakó játékvezető, Gyura Péter, aki rendszeresen azért szervez Németországban is futballtornákat, hogy adományokat gyűjtsön. Gyermekkora helyszínére érkezett erre az alkalomra Jendrolovits Gábor, aki csaknem egy évtizede szervezi az úgynevezett Mikulás-túrát, amelynek során Böjte Csaba árváinak, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeibe visznek adományokat többek között Dunaföldvárról is. A meghívottak között voltak a környékbeli települések polgármesterei, hiszen a földvári máltások szolgálataiból az ottani nehéz helyzetű emberek is részesülnek. Jákli Viktor, a máltai csoport vezetője fontosnak tartja a kapcsolatokat az önkormányzatokkal, a családsegítőkkel, illetve a város nagyobb vállalkozásaival is. Bízik benne, hogy az újak is segítik majd a máltai csoport szeretetszolgálatát.

Az idén először vett részt a jótékonysági rendezvényen feleségével a Dunaújvárosi Hírlap lapigazgató-főszerkesztője, Várkonyi Zsolt, aki a Pannon Lapok Társasága kiadványaiból összeállított szép könyvcsomaggal járult hozzá a tombolához.

Jákli Viktor megnyitójában Árpád-házi Szent Erzsébet alakját és tetteit méltatta. Nem véletlenül választották példaképnek, hiszen ő a szolgáló szeretet jelképe. A bál résztvevői a vacsora- és tombolajegyek megvásárlásával járultak hozzá, hogy a dunaföldvári szervezet eredményesen tudja végezni a rászorulókat támogató munkáját. A műsorban fellépő, remek hangulatot teremtő Vivat Bacchus országos hírű pécsi énekegyüttes, amelyben a régió nemrég elhunyt vezetőjének, Szentgyörgyváry Károlynak a három fia is énekel ingyen vállalta a szereplést. Részt vettek a műsorban az Ördögszekér Táncegyesület és a Löfan Mazsorett táncosai, valamint a Magyar László Gimnázium fiatal énekesei (Kovács Kriszta, Pataki Zsófia, Ruff Klaudia), akik nemrég a Cinege népdaléneklési versenyen értek el szép eredményt. A legfiatalabb fellépő a hatéves Klementisz Kitti volt.

A rendezvény jelentős bevételét tette ki, hogy árverésre bocsátották a helyi és környékbeli profi és amatőr művészek által felajánlott alkotásokat. Az idén festmény, fotó, tűzzománc és érem is érkezett. Mindezek a licitálás eredményeként háromszázezerért találtak gazdára.

Ifj. Csonka Pál, a MMSz dél-dunántúli régiójának a vezetője a dunaföldváriak tevékenységét országosan is példamutatónak nevezte. Horváth Zsolt, a város polgármestere szerint az önkéntesség és a szolgálat a máltások jellemzője, s ebben a tevékenységükben az önkormányzat támogatásáról biztosította őket.

A bál elején rózsával köszöntötték a jelen lévő Erzsébeteket, majd a palotabozsoki Schütz zenekar változatos és hangulatos zenéjére hajnalig tartott a tánc, amelyet csak a tombolasorsolás szakított meg egy órára. Sok felajánlás érkezett civilektől, vállalkozóktól, intézményektől egyaránt. A tárgynyeremények gazdag sora után két malac és egy ötvenezer forintos utalvány is gazdára talált.

A huszonnégy máltás, a cserkészek, a sok-sok ifjúsági önkéntes és mások segítségével szervezett rendezvényen azon kívül, hogy jól érezték magukat, a jelenlévők követhették a mindössze huszonnégy évet élt Szent Erzsébet jótékonykodó útmutatását is.

Dunaföldváron hallgatnak a rózsa-csodás magyar királyleányra , az igének nemcsak meghallói, hanem követői is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!