Dunaföldvár

2014.06.26. 18:20

Változatos programok a Múzeumok Éjszakáján

Hangulatos estét tölthettek az érdeklődők a Dunaföldvári Várban a Múzeumok éjszakáján. Bár a városban vadász juniális és családos sportrendezvény is volt, mégis több mint kétszáz ember fordult meg a várudvaron este hattól éjfélig.

L. Mészáros Irma

A szervezők sokrétű programot állítottak össze elsősorban a gyermekes családokra építve. Fafkáné Simon Ildikó tárlatvezetésével megismerkedhettek a Mesterségem címere elnevezésű kézműves kiállítás tárgyaival. Ráadásként három kiállító-alkotó – Soós Margit hímző, csipke- és viseletkészítő népi iparművész, Kovács Tamara gyöngyfűző és Tóth Gyöngyi csuhéfonó a helyszínen be is mutatta mestersége rejtelmeit. A gyerekek nagyon élvezték a hőspróbát, amelyet Szabó Szabolcsné Betti vezetett. Végig sor állt a jósda előtt, s az éjszakai bátorságpróbára is várakozniuk kellett a merészeknek. A teljesen sötét vártorony lépcsőin, termein egy szál gyertyával mentek végig, s meglepetésként hol egy szellem, hol egy furcsa hang vagy tárgy bukkant elő. De a fakír-típusúak kipróbálhatták a várbörtönt és annak kínzóeszközeit is. Az est során családok, baráti társaságok járták az Ispánházat Smuk Imre festményeit nézegetve, vagy a Sárdy-relikviákat böngészték a Vármúzeumban.

Fafkáné Simon Ildikó (jobbra hátul) figyeli a kézműves foglalkozás közben a gyerkeket (Fotó: a szerző )

– Többen megjegyezték, nem is gondolták, hogy ilyen hangulatos az esti várudvar – mondja Pataki Dezső, a Művelődési Központ igazgatója. Különösen, hogy zeneszó is hallatszott jó két órán keresztül. A dunaföldvári gyökerekkel is rendelkező Virágom együttest a színpadon a Molnár Trió követte, amelynek alapítója és szólistája a nemzetközi Lyra-díjas Molnár György harmonikaművész.

Pataki Dezső úgy érzi, érdemes volt bekapcsolódni a Múzeumok éjszakája országos programba, bár nem fővárosi méretű az érdeklődés, de ismeretekkel és élményekkel gazdagodhattak a látogatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!