Dunaföldvár

2014.03.27. 17:45

Levendula Tavaszköszöntő néptáncgála Dunaföldváron

Dunaföldvár - Március 23-án a művelődési központban a Levendula Tavaszköszöntő néptáncgála két teltházas előadásán nagy tapsot arattak a gyerekek, s a siker bizonyára tovább folytatódik a szakmai versenyeken is.

L. Mészáros Irma

A tizenegy éve alapított, több településen is működő Levendula Alapfokú Művészeti Iskola célja programjuk szerint olyan alkotó, kreatív szellemű gyermekek nevelése, akik művészeti szépségeket befogadó felnőttek lesznek. E cél eléréséhez a múlt értékeinek megszerettetését és továbbéltetését, a hagyománytiszteletet tartják a megfelelő útnak. Ezt bizonyítják a néptánc szak fellépései, különösen pedig az évzáró gálaműsor.

A dunaföldvári néptánc tanszakon az előképző és alapfokú évfolyamokon a közel száz alsó és felső tagozatos gyerekkel két néptánc-pedagógus foglalkozik: Iker Józsefné és Molnárné Miklán Jolán. A gálaműsor színvonala az ő elhivatott munkájukat, a szülők és a gyerekek lelkesedését bizonyította.

A két éve táncolók somogyi táncokat, a legkisebbek, az óvodások pedig gyermekjátékfűzést mutattak be a Rábaköz vidékéről. Az általános iskola 5-6-7. osztályos korú Gólya csoport tagjai sárközi és moldvai táncokat adtak elő. Az alsós diákokból kikerülő Cinege csoport nagy sikert aratott a tavalyi bagi gyermeklakodalmassal, amelyért a Tolna megyei Amatőr Néptáncegyüttesek I. szakmai fesztiválján kiemelt arany minősítést kaptak. Az idén tanult kalocsai tánckoreográfia címe: Kis széket a lábunk alá. A két utóbbi csoport részt vesz májusban a komlói Dél-Dunántúli Gyermek Népművészeti Találkozón.

A gálaest különlegessége volt a gyermektáncosok öltözete: a kalocsai táncban hagyatékból származó ruhákat viseltek a kislányok. A több mint ötvenéves darabokat (ingvállakat, rékliket, felső- és alsószoknyákat) az iskola vásárolta.

A Levendula vezetője, Molnárné Miklán Jolán elmondta: nagyon fontosnak tartják, hogy a hagyománytiszteletet így is továbbadják a fiatalok számára, s örülnek annak, hogy az iskola tulajdonába kerültek ezek a felbecsülhetetlen értékű ruhadarabok.

De ugyanilyen értékes számukra az az új kalocsai viselet, amit a szülők, nagyszülők hímeztek, és elkészítésüket anyagilag is támogatták. Ezeket a darabokat Pölöskei Lajosné Kalocsa környéki rajzoló asszony írta meg, a színeket archív leírásból és múzeumi darabokról választotta. Ezért volt olyan csodálatosan szép a táncosokon az ókalocsai és cifra kalocsai díszítésű viselet.

 





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!