Dunaföldvár

2015.01.01. 10:25

Teaházat tartottak a földvári színjátszók

Dunaföldvár - Karácsonyi teaházba invitálták diáktársaikat a dunaföldvári gimnázium színjátszó körének tagjai. A családias rendezvény rendkívül hangulatos ünnepi feltöltődést nyújtott a résztvevőknek, diákoknak és tanároknak egyaránt.

L. Mészáros Irma

Balogh Emese tanárnő vezetésével a színjátszók léleksimogató zenés verses összeállítással álltak a vendégek elé. Műsorukban a karácsonyvárás, a készülődés és megérkezés öröme fogalmazódott meg. Két évtizedes hagyományt folytatva a finom tea és sütemények mellett interjúszerű beszélgetéseket is terveztek: külföldi gyökerekkel is rendelkező két diáktársukat és egy tanárukat kérdezgették a karácsonyról.

Szabados Sámuel pedagógus felidézte az ötvenes-hatvanas években Dunaegyháza szlovák közösségében megélt élményeit. Azt a ma már szokatlan hagyományt, hogy a falu apraja-nagyja szenteste a falu temploma előtt gyűlt össze köszönteni egymást, hogy aztán a durrogatások és a falu időseinek a templomtoronyból elhangzó szlovák-magyar éneke után micsoda csend terült a téli településre. De a diákok érdeklődve és döbbenettel hallgatták a hetvenes évekből az akkori tizennyolc éves fiatalember karácsonyi katonaélményeit is. Szenteste éles lőszerrel őrszolgálatot teljesíteni, miközben a szomszédos házból odavilágítanak a fenyők csillagszórói igazán férfivá avató feladat lehetett. Az egyik diák, Cseharovszky Márk az ukrán ünnepről, ételekről beszélt, az anyai ágon brazil Ihász Leandro pedig azt vázolta, milyen más nyáron a tengerparton tölteni a karácsonyi ünnepeket. Mindketten meséltek az ottani ajándékozási vagy szerencseváró szokásokról is.

Végül a Diákönkormányzat vezetője, Hegedűs Dóra kihirdette annak a versenynek az eredményét, amely advent elején indult a legszebben díszített, leghangulatosabb osztály címéért. A nyertes 11.b osztály nevében Lang Árpád vette át a jutalma

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!