60 éve fejezték be a dunaföldvári általános iskolát

A fénykép hatvankét éve 1953-ban készült, az osztályfőnök ekkor kezdett tanítani Dunaföldváron. Éppen ezeket a lányokat kapta meg

A hat évtized alatt ez a második alkalom, hogy összejönnek. Először az ötvenéves évfordulót szervezték meg. Mindenki örömére az osztályfőnök, Pozsgay Sándorné Gallai Julika néni most is, mint régen, osztály vigyázz-t kiált, s a hetes jelent: Jelen van tizenhat fő. Bár jó néhányan nem tudtak eljönni, vagy nem akartak, jó, hogy az elmúlt tíz év alatt senki sem távozott végleg közülük. Akiknek fontos volt ez az összejövetel, izgatottan várták a napot. A Székesfehérváron élő Meksz Irén csillogó szemmel mondja: Nagyon örültem, hogy megtaláltak, s megszervezték ezt a találkozót.

A most nyolcvanhét éves Pozsgay Sándorné Gallai Julianna Kalocsán a Miasszonyunk rendi apácáknál kezdte a tanítóképzőt, majd Budapesten Öveges József professzor tanítványa volt. Matematika-fizika szakos tanárként 1953-ban kezdett tanítani Dunaföldváron. Éppen ezeket a lányokat. Hetedikesekként kapta meg őket. Az osztály és a család története is összekapcsolódott. Együtt emlékeznek 1955. május 31-ére, amikor az első gyermekével várandós tanárnő templomba ment a lányokkal. Az egyik lány észrevette, hogy rosszul érzi magát. A tanárnő még visszakísérte a gyerekeket, majd busszal fel a dunaújvárosi kórházba, ekkor született Sándor fia.

– Voltunk látogatni! – kiált föl az egyik asszony. S így sorjáznak az évtizedes emlékek, egészen vissza az alsó tagozatig.

Ma már legendás nagy tanítók, tanárok keze alatt cseperedtek fel a lányok. Berze-Nagy Ilona (a városi könyvtár névadója, a Lábuk nyomát elfújta a szél című regény írója) például első tanító nénijük volt. Az egykori izgő-mozgó kislány, Révész Mária meséli, hogy Ilus néni rajzszöggel a padhoz szögelte a szoknyáját. Nyolcadikban az egészségtant is ő tanította. A pedagógus halhatatlanságát jelenti, hogy még jellegzetes hanghordozását is tudják utánozni: Lányok, ha jók lesztek, én mesélek! S mesélt. Kispál Teri ma is értékeli ezeket a „meséket”. Olyan fontos ismeretekről, intim dolgokról, amelyekről a serdülő lányok a parasztcsaládban nemigen hallottak. Emlegetik Rátkayné Juliska nénit, Salamon Bözsi nénit (Gábor Pál filmrendező édesanyját), vagy a Kristofics és a Sugár házaspárt, Oszoliékat, Radics Gyulát, Szabó Jánost, Kászonyi Rózsika nénit. Borák tanár úr orosz óráiról a dalok jutnak eszükbe, s még az is, ki volt a kedvence.

Az első sorban balról Papp Irén, Tóth Mária, Botos Mária, Pozsgay Sándorné osztályfőnök , Csabankó Erzsébet, Kun Mária, Révész Mária, Halász Vera, Meksz Irén, hátsó sor balról Ludányi Margit, Kispál Teréz, Szabó Teréz, Mészáros Margit, Szántó Mária, Vácz Mária, Révész Ilona, Semmelweisz Maja

A külvégi és belvárosi iskola vegyes osztályaiból hatodikban alakítottak egy csupa lány csapatot – idézik fel történetüket. Örültek az osztályfőnöknőnek.

– Ahogy ott ült a tanári asztal mögött, mindig gyönyörködtem benne, hogy milyen szép – mondja róla egyikük.

Az orvossá lett Ludányi Margit meséli, hogy ő vitte mindig Oszoli tanár úr biológia óráira a békás üveget, mert a többiek féltek. Pista bácsi biológia szakköre, majd gimnáziumi tanítása alapozta meg Margit sikeres felvételijét az orvosi karra. Nagy élményként őrzik a Szigetbe tett kirándulásokat, a Kreskainé Murci néni szervezte tornaünnepélyeket a Duna-parton, de a ma már hihetetlen iskolai szervezéseket is: mentek krumplibogarat gyűjteni, szederfa levelet és gyapotot szedni. Még a csasztuskát is tudják: „Mint a virág kelyhe, kinyílott a gyapot cserje”. De szinte látják Molnár József énektanár kopasz fejét, s mosolyogva jut eszükbe az a dal, amit az ötvenes években Rákosi Mátyás dicséretére énekeltek.

Felidéződik egy-egy pofon, mert a skálázáskor viccből só-t mondtak a szó helyett, vagy néhány ütés, amely a tolltartó fedelével csattant Kispál Teri ujjain, mert földrajz órán öltöztetős babát rajzolt. Nem haraggal, nem nehezteléssel mesélnek minderről. Jó osztály volt, remek tanárokkal, s a szülők is azon voltak, hogy jobb legyen a gyerekeknek. Nem volt megkülönböztetés, nem érezték, hogy ki jött paraszti, ki iparos vagy polgári családból. Az iskolának és a tudásnak becsülete volt. Aztán a továbbiakban akár szakmát választva, akár gimnáziumi vagy egyetemi továbbtanulással sokféle utat jártak be. Jó humorral idézik fel a mostani nehézségeket, néha könnybe lábad a szem a férj vagy gyermek elvesztését idézve, de értékelik a nyugdíjassággal járó lehetőségeket is. Az egyiket internetezni tanítja a fia, a másik már aktív a közösségi oldalon. Az unokák adta örömöket is megosztják egymással, de a külföldi utazások élményeiről is szó esik.

Történelmi léptékű idő van a hátuk mögött. Van mit ünnepelni. Az osztályfőnök egy óriási tortával is megköszönti tanítványait, s vezényletével eléneklik a régi gyermekdalt: Ég a gyertya ég, el ne aludjék. Azt kívánjuk mindnyájunknak, éljünk soká még! Együtt fújják el a gyertyát. Megfogadják: öt év múlva újra találkoznak!