Dunaföldvár

2014.03.23. 21:55

Újragondolt közösségi terek

Dunaföldvár Ötletpályázatot hirdetett az önkormányzat a Vak Bottyán tér rekonstrukciójára és új városi piac kialakítására. A nyertes munka Nagyvenyimről érkezett.

Gallai Péter

Dunaföldvár város felhívására a nagyvenyimi Bessenyei Péter adta be azt a pályázatot, amelyet végül győztesnek nyilvánítottak a Vak Bottyán tér, illetve az ott található piac felújítására, ami egyben városi és egyéb rendezvényeknek is helyet adhatna a jövőben.

Régebben sokkal nagyobb volt a földvári piac, amelynek környezete felett is eljárt az idő Fotó: a szerző

Bessenyei Péter a jelenlegi állapotokról szólva megállapította, hogy a piacnak egy abszolút tájidegen, acélvázas, megközelítőleg tizennyolc méter fesztávolságú tetővel ellátott, de nyitott szín ad helyet. Egy befejezetlen csarnok, tároló hangulatát kelti, amely nem illik Dunaföldvár kisvárosias „falusias„ idilljébe. Most acélszerkezetű betonlapok szolgálnak pultként, amelyek amellett, hogy számos helyen rossz minőségűek és töredezettek, meglátása szerint sűrűn is helyezkednek el. Nem hagynak elég helyet a vevők között, ez kényelmetlenné, nyomasztóvá teszi mind az eladást mind a vásárlást A koncepció megvalósításának egyik alapja, hogy ezt a csarnokszerkezetet elbontja. A négy utcáról megközelíthető területen két parkolási zóna lenne. Ezek meghatározója a területen lévő növényzet, ugyanis az egyik alaptézis, hogy a meglévő zöld felület irtása tilos. Figyelembe véve a hely szellemét egy vonalvezetésében abszolút mai, de a kisvárosias hangulatot sugárzó magas tetős új épületeket piacot illetve rendezvényteret alakítottam ki szerkezetében hagyományos anyagokat használva:. fa tartószerkezet és külső lécezés, amely vasbeton pontalapra támaszkodik. A különféle igénybevételnek kitett pult mindenképp időtálló és strapabíró szerkezetnek kell lennie. A feltört beton helyére egységes térburkolat kerül, ami egységet alkot a támfal előtt húzódó kockaköves úttal..

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!