Dunaföldvár

2016.06.15. 14:50

A dunaföldvári borlovagrend volt a szervezője a régiós vadász-borász-halász találkozónak

Dunaföldvár - A dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend volt a szervezője az idei vadász-borász-halász találkozónak - a hagyományt az adonyi borrend indította el.

L. Mészáros Irma

Sok katonaviselt ember az egykori földvári magyar laktanyaként ismeri a környéket, az úgynevezett leányvárt, a bölcskei Tátorjános Vadászegylet területét, ahol a találkozót tartották. A helyszín kiválasztásában szerepet játszott, hogy a földvári borlovagok között négy vadász is van. Minden évben más-más egyesület vállalja a szervezést. A mostani programon Balogh Tamás, a földvári Szent Rókus Borlovagrend ceremóniamestere vezetésével peregtek az események. Először a főszervező Dukai István nagymester, majd Horváth Zsolt dunaföldvári és Baranya István bölcskei polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Tomolik István a helyszínt biztosító vadásztársaság elnöke azon reményét fejezte ki, hogy a jó minőségű vad- és halételek, valamint a kiváló borok jó hangulatú közös időtöltést eredményeznek.

A dunaföldvári szakácsmesterek, Bugyi András (b) és Nagy Gábor

A mostani találkozóra jöttek Mórról, Székesfehérvárról, Csókakőről, Perkátáról, Adonyból, Sárkeresztesről, Bölcskéről. Minden résztvevő közösség megszólalási lehetőséget kapott. Képviselőik beszámoltak az egyesületükről, településük büszkeségeiről, s arról, milyen étellel és itallal készültek a találkozóra.

A bemutatkozások után, miközben természetesen a bográcsokban már rotyogott, a tárcsákon sült a hús, színvonalas műsor szórakoztatta a résztvevőket. Különleges hangulatot teremtve nagy sikert arattak a dunaföldvári Gamila Orientális Táncsoport hastáncosai, s minderre ráerősített fergeteges produkciójával az Ördögszekér Táncegyesület. A földvári testvérpár Sűrű János és Sűrű Sára vidám versmondása is nagy tapsot kapott. Legvégül a bölcskei Zafira Orientális Csoport lépett az alkalmi színpadra.

Színvonalas műsor szórakoztatta a résztvevőket, fellépett az Ördögszekér Táncegyesület is

S hogy miféle finomságokból lehetett kóstolni, jóllakni? Reggelire többek között őz- és szarvasmájból készült falatok várták a vendégeket, ebédre pedig vaddisznó- és szarvas pörkölt, harcsapaprikás, sült halak, babgulyás, pajzsos palacsinta és sokféle sütemény csábította a résztvevőket. No meg mindehhez különböző finom borokat kóstolgathattak.

A földvári borlovagok nem unatkoznak. Nemcsak a szőlővel, borral foglalatoskodnak, a közösségek, kapcsolatok építésével is. A Szent Rókus Borlovagrend egy hónappal ezelőtt nagy sikerrel rendezte meg a Duna-menti települések borversenyét. Kétszáztíznél több bormintát vizsgáltak a borbírálók. A következő hetekben sem lesz hiány programokban, hogy aztán egy kis szünet után augusztustól Márton-napig ismét megjelenjenek a városi rendezvényeken, vagy másutt.

Mert a jó bort szűkebb és tágabb közösségben jó kóstolgatni, tartalmas vagy vidám, kötetlen beszélgetés mellett. Ilyen volt ez a mostani találkozó is, amelynek csak az időnként eleredő eső volt az ellensége.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!