Dunaföldvár

2016.03.07. 13:24

Zászlósborokat bíráltak Dunaföldváron

Dunaföldvár - A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének szakmai bizottsága Dunaföldváron tartotta a borlovagrendek zászlósborainak bírálatát.

L. Mészáros Irma

 

Dr. Sűrű János dunaföldvári borlovag, aki részt vett a szakmai bizottság munkájában, s egyben övé a Szent Rókus Borlovagrend zászlósbora is

A negyvenöt rendes taggal rendelkező szövetség a dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend székházát választotta a rendezvény helyszínéül.

Amint Béleczki Mihály a szakmai bizottság elnöke elmondta, a szövetség fontos feladatának tartja, hogy a borrendek zászlósborai minden szempontból megfeleljenek a szakmai követelményeknek.

A minősítésre tizenkilenc fehér és kilenc vörösbor, illetve két pezsgő érkezett az ország különböző részeiből, Tokajtól Kecskemétig, Balatonboglártól Villányig. A négy évre választott héttagú szakmai bizottság magasan képzett szakemberekből áll. A munkában részt vett Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke és Tálos Tamás alelnök is. A földvári bírálaton csatlakozott hozzájuk két helyi borlovag: dr. Sűrű János és Tóth István.

A bizottság vizsgálta a zászlósborok külsejének és beltartalmának harmóniáját, vagyis a palack formáját, a kapszulát, a címke tartalmát és esztétikumát. A címkének utalnia kellett a borlovagrendre. Tartalmi szempontból a fajta- és a termőtáj, az évjárat jellemzőit figyelték a szakemberek. A bírálat közben időnként elhangzott a kijelentés: ez a bor szebb címkét érdemel. Béleczki Mihály elnök elégedett volt a borrendek zászlósboraival. A többség megfelel a követelményeknek. Tizenkét palack kiváló minősítést kapott, köztük a földváriak zászlósbora, amely dr. Sűrű János 2014-es évjáratú cabernet sauvignon-ja.

A házigazda rend tagja, Balogh Tamás tölti ki a szemlére érkezett nedűt a bírálók poharaiba

– Minden nagymester megkapja majd a minősítést, s jelzik a problémákat is. Kétévente tartanak ilyen bírálatot, s amennyiben valamelyik zászlósbor nem felelt meg, kötelező részt vennie a pótbírálaton – magyarázta az elnök. Azt is elmondta, hogy a dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend méltó helyet biztosított ennek a rendezvénynek. Hiszen egyedül ők rendelkeznek ilyen szép saját székházzal, s ráadásul az ország közepén. Tóth István földvári főpohárnok megtisztelőnek találta, hogy tagja lehetett ennek a szakmai zsűrinek, s ráadásul az ilyen borok bírálata igazi öröm – mondta.

A dunaföldvári borlovagrendet 2004-ben alapították a helyi szőlősgazdák Gallai Sándor vezényletével és az önkormányzat támogatásával. Ma Dukai István nagymester irányításával működnek. Az MBOSZ elnöke elismerően szólt a Szent Rókus Borlovagrendről, amely sokat tesz a borkultúra fejlesztése érdekében. Így ez a rendezvény a földváriak szakmai munkájának elismerését is jelenti. Büszkék székházukra és színvonalas, jó hangulatú programjaikra.

A következő a Duna menti Települések Borversenye lesz április 16-án, amelyre háromszáz körüli bormintát várnak Dunaföldvárra a Duna-kanyartól Mohácsig.

A MBOSZ 1988. november 16-án, Budapesten alakult meg, az akkor már működő 13 borrend egyhangú akaratából. Alapvető célja és tevékenysége többek között: a minőségi szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos, táji-, fajta eredet és hírvédelem támogatása.

A kulturált és minőségi borfogyasztás elősegítése. Rendezvények szervezése, a szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos hagyományok ápolása, bormarketing tevékenység.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!