Dunaföldvár

2015.10.06. 13:40

Zselízen táncolt az Ördögszekér

Dunaföldvár - Az Ördögszekér táncosai szeptemberben részt vettek a felvidéki Zselízen megrendezett nagyszabású nemzetközi találkozón, a Garam menti Verbunk Fesztiválon. A földváriak a zselízi Kincső néptánccsoport meghívására érkeztek Szlovákiába.

L. Mészáros Irma

A szervezők sok évvel ezelőtt azzal a céllal indították el ezt a fesztivált, hogy a sallai verbunkot népszerűsítsék. Olyan együtteseket hívnak, amelyek korábban nem táncolták a Felvidék-szerte nagyon népszerű táncot. A rendezvényen a magyar csoportokon kívül felléptek többek között cseh, lengyel, török táncosok is.

Az Ördögszekér Táncegyesület vezetője, Appelshoffer János csaknem negyvenfős csoportot vitt a fesztiválra: az ifjúságiak három felnőtt táncossal egészültek ki, de a fiatalabbak is belekóstolhattak az ilyen nagy rendezvény hangulatába, és fellépési lehetőséget kaptak.

Az Ördögszekér táncosai Léván is nagy sikerrel léptek föl

Az ötnapos út során Léva volt a főhadiszállás. ahol rövid városnézést követően egy általános iskolában tartottak bemutatót. A lengyelekkel közös program a szombati fesztiválprogram élő reklámjaként is szolgált. A földváriak felléptek Málason és Ipolyszakállason is. Majd ezt követte a fesztivál fő produkciójára készülő tánc és koreográfia megtanulása. Szombaton délután Zselíz főterére vonulnak a csoportok. Szinte színi előadás részesei lehettek a táncosok és a nézők egyaránt. Csodálatos látvány volt a délutáni viseletes menettánc, majd a város Szent Jakab terén egyszerre karikázó, éneklő lány-asszony forgatag. A főbíró (az Ördögszekér vezetője), a káplán és tisztek tréfás szövegek kíséretében csábítgatták katonának a legényeket, azaz verbuváltak. Majd a besorozott legények közösen eltáncolták a sallai verbunkot. Az esti gálaműsorban hatszáz fő vett részt, minden csoport félórás produkcióval szerepelt. Magyarországról a földváriakon kívül a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttese lépett fel. Az Ördögszekér táncosai kalocsai, madocsai, bodrogközi és rimóci táncokat mutattak be nagy sikerrel. A gálát nézve a török tánccsoport koreográfiájában a gyerekek örömmel ismerték fel azokat az elemeket, amelyeket pár éve a török kori földvári legendára épülő Mátkatánc című produkciójukban megtanultak. A gálát fergeteges nemzetközi táncház zárta.

A fesztivál hozadéka a nagy élményen és sikeren kívül, hogy sok más csoporttal is kapcsolatba kerülnek a tánccsoport vezetői. A földváriak megegyeztek Juhász Eszterrel, a zselízi Kincső csoport vezetőjével, hogy a következő évben az egyik dunaföldvári rendezvényen találkoznak. De más külföldi fesztivál lehetősége is megcsillant. Appelshoffer János, aki szeptembertől már a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tanszékének főállású tanára lett, elmondta, hogy a fesztivál ideje alatt remek ellátást kaptak. Mindenütt sokan voltak kíváncsiak a táncukra, fogadta őket a település polgármestere, s országos televíziók közvetítették az eseményt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!