Dunaújváros

2013.10.20. 18:35

Zárlatból Párlat

Számos érdekes alkotást magában foglaló tárlat nyílt meg szombaton este a Kortárs Művészeti Múzeumban. Megyei bográcsból a merítés.

Szabó Szabolcs

– Azért nem lesz ilyen egyszerű – reagált némi félmosollyal a Fejér Megyei Párlat megnyitására felkért L. Simon László a házigazda, Fehérvári Tamás ama kijelentésére, hogy a tárlatnyitány forgatókönyve nem lesz túl bonyolult. L. Simon László kerek egy évvel ezelőtt helyszínelt legutóbb a Kortárs Művészeti Intézetben, akkor a dunaújvárosi alkotók kollektív tárlatát indította útjára egy határozott bevezetővel.

A kultúrpolitikus már akkor sem csak dicsérni érkezett, és részletesen kifejtette, milyen előnyök és hátrányok származhatnak egy ilyen végletekig vegyes tárlat (meg)rendezésből.L. Simon László egy éve is azon a véleményen volt, hogy szükség van ilyen és ehhez hasonló kollektív kiállításokra, ám ajánlotta, hogy egy szakmai zsűri döntse el, mi kerüljön ki végül a falakra.

A Nemzetki Kulturális Alap alelnöke szombaton egy konkrét elvárást is megfogalmazott az alkotókkal és alkotásaikkal kapcsolatban: a jelenkor kérdéseire kell reagálniuk. A folytatásban Borsos János és Lőrinc Lilla Szánalmas kísérlet... című alkotásával kapcsolatban fejtette ki véleményét és kérdéseit L. Simon László. (Minderről lásd Egy manifesztum kiegészítései című írásunkat)

A szikár tények. A Fejér Megyei Párlat, kétévente jelentkező megyei képző- és iparművészeti seregszemlére összesen 94 alkotó adta be munkáját. A beérkezett alkotásokat egy háromtagú zsűri szemlézte: Zsinka Gabriella, a Műcsarnok kurátori osztályának művészettörténésze, Kovalovszky Márta, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja, valamint Erhardt Miklós médiaművész.


Figyelő tekintetek. Közel száz alkotó munkáiból csemegézhet a közönség november közepéig (Fotó: Ady Géza)



A szombati megnyitón hat díjat osztottak ki a szakmai zsűri döntése alapján. Dunaújváros Önkormányzatának Díját Várnai Gyula, a Székesfehérvár Önkormányzatának díját Borsos Lőrinc (Borsos János, Lőrinc Lilla), a megyei önkormányzat elismerését Horváth Tibor kapta. (Az elismerést helyette fia, Horváth Hegyi Simon vette át).

A három különdíj is gazdára talált. A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara a Legtehetségesebb fiatal alkotónak járó elismerését Gosztola Kitty, a Székesfehérvári Művészek Társaságának díját Varga Gábor Farkas, a Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány elismerését pedig Lipics Vilmos vehette át. A zsűri különdíjjal jutalmazta a fiatal dunaújvárosi alkotót Martinkó Márkot. A megyei párlatzárlat november közepéig látható a KMI-ben.

 

A kiállítás szalon jellegéről

Hol erősebben, hol periférikusan, de a Fejér Megyei Őszi Tárlatok több mint öt évtizedes történetének visssza-visszatérő kérdése a benyújtott, kiállításra szánt és végül bemutatott művek színvonalának „szórása”. A tárlatot megnyitó L. Simon László (kultúrpolitikus és költő-író) a tőle megszokott köntörfalazás nélkül vetette fel megnyitóbeszédében, hogy a szervezőknek, rendezőknek meg kellene határozniuk azt a szakmai minimumot, ami a bemutatáshoz szükséges, mert így a tárlat nagyon vegyes összbenyomást kelt. Mások, köztük például Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész, aki évtizedek óta kiállítója a tárlatnak, nem tartaná szerencsésnek az előzsűrit, amire egyébként már volt kísérlet, s ami egyeseknél, éppen azoknál, akiknek erre semmi okuk nem volt, okozott életre szóló sértődést. Éppen ezért ő is elegendőnek tartja a műértőkből álló zsűri tevékenységét, jelenlétét a díjak odaítélésében kiteljesedni.Vagyis amikor az idei (és úgy tűnik: mindenkori) őszi tárlat szalonjellegét említjük, akkor azt a „megengedő attitűdöt” hangsúlyozzuk, amely lehetővé teszi a művészeti értelemben kevésbé nívós alkotások bemutatását is, bár „a szakma” nem biztos, hogy oda valónak tartja. Igaz, az sem biztos, hogy ez mindig fedi a szemlélődő-befogadó közönség értékítéletét... (mi)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!