2014.08.11. 17:45
Kisvakondot és barátait fújták az bölcsőde falaira
Dunaújváros - Rutinos mesterek láttak munkához hétfőn reggel a Napraforgó Bölcsőde udvarán. Itt a Kisvakond...
- Keressétek a feketepólós srácot - ad útmutatást két fújás között az egyik fiatal alkotó, majd arrébb teszi létráját, mi pedig pár lépést követően megleljük emberünk.
- Megtaláltuk egymást. Gondoltuk, hogy a gyerkőcöknek is bizonyára jó lenne, ha vicces és kedvelt mesefigurák színesítenék a bölcsőde eddigi szürke falát, mi pedig szeretünk alkotni. Bár voltak saját terveink, ötleteink, végül a Napraforgó Bölcsőde vezetésének kérésére maradtunk a mesekönyvi szereplőknél - mondja a csapat vezetője Hier Gergely, aki egy festékszóróval a kezével tekint körbe a félig kész egészfalas munkán. Generációk klasszikus mesehőse, a Kisvakond vigyorog ránk egy szintén szépen kimunkált kollégával.
- Két vállalkozó is a kezdeményezés mögé állt, így szép nagy munkákkal tudjuk megörvendeztetni a gyerekeket. A bölcsőde dolgozói elmondták, hogy az épület felújítása is elkezdődött a tavasszal, e folyamatba kapcsolódtunk be most - teszi hozzá a fiatalember, aki azt is megmutatja, milyen skicceket vázolt fel az alkotók csapata.
- Szeretnénk egy nap alatt végezni és minőségi munkát tenni a falakra. Lelkes, rutinos csapat jött össze. Reggel kezdtük, de a délutáni órákban is sokan csatlakoztak hozzánk, összesen tizenketten dolgozunk itt a Napraforgó Bölcsődében.
Miközben a falra kerülnek a mesefigurák, egy-két kérdéssel akasztjuk meg az alkotókat.
- Tény, szeretjük a szűz falat, de így másfél évtized után már más szemmel dolgozunk. Már nem tegelünk, megfontolva cselekszünk mondja az egyik fiatalember, aki elmondása szerint 1999-ben vet először kezébe festékszórót.
A bölcsőde kültéri díszítését egyfajta közösségi, önkéntes munkaként fogják fel, ám elismerik, ha ősszel erre járnak majd, büszkén tekintenek majd végig a falakon.
A Napraforgó Bölcsődében augusztus 1-jével kezdődött a nyári szünet. A gyerkőcök szeptember első napján térnek vissza, és bizonyára örömmel fogadják majd a falra költözött mesefigurákat.
Az önkétes alkotók mellett egy másik csapat is szorgoskodott hétfőn a Napraforgó Bölcsőde udvarán.
A fiatal szakmunkások a kerítést festették át, és láthatóan az egész udvar megszépült az utóbbi hetekben.
A Kisvakond és barátai így mosolyogva várhatják ősszel a bölcsődéseket.