Dunaújváros

2013.09.04. 05:25

A bűn térképen

A lopás vezeti azt a statisztikai térképet, ami a Dunaújváros harminc nap alatt elkövetett bűncselekményekről készült.

Gallai Péter

Az adatok a július eleje és augusztus eleje közötti időszakot tartalmazzák, ugyanis a rendőrség mindig egy hónapos késéssel teszi közzé a friss információkat a bűnügyi térképen. Ennek legfőbb oka az, hogy nem szeretnék, ha az elkövetők túl korán megtudnák, hogy eljárás indult ellenük.

Ugyanis a rendszer nem csak azt tudja megmutatni, melyik utcában történt bármi is, de azt is, hogy melyik napon. A külső szakemberek viszont azt is megjegyezték a rendszer pozitívumai mellett, hogy azok igazából a hatóság tevékenységét mutatják meg, ugyanis azok az esetek és helyek nem szerepelnek benne, amelyek ugyan megtörténtek, de a sértett nem tett feljelentés, vagy azért, mert nem akart, vagy azért, mert félt.


A Dózsa György út frekventált helyen van, mégis volt itt garázdaság,, rendbontás és lopás is (Fotó: V. Gy.)


Nos, mi az egyhónapos statisztikát böngésztük át a különféle kategóriák alapján, ami meglepetéseket is tartogatott. Laikusként több olyan területet is „fertőzöttnek” véltünk Dunaújvárosban, amiről a térkép alapján kiderült, hogy egyáltalán nem az, legalábbis ebben az időszakban nem.A bűnügyek listáját a lopás vezeti, közel ötven esettel, ezek döntő többsége a Dózsa György út–Kenyérgyári út–Építők útja–Vasmű út tengelyben történt. A tulajdon elleni szabálysértések száma húsz feletti volt, a legkoncentráltabban a Béke városrészben fordultak elő.

Gépjármű lopás nem történt, ellenben három autót is feltörtek, ebből kettőt a Szabadság úton. Egy betöréses lopást említ a statisztika, a Római körúton. Rongálás miatt három eljárás indult, Római körút, Batsányi út és Vasmű út helyszínekkel. Két rablás, kifosztás miatt is nyomoznak a rendőrök, ezek a Váci Mihály úton és a Szórád úton történtek. Garázdaság és rendbontás is akadt, főként a belső területeken: Vasmű út, Szórád, Táncsics, Dózsa. Személy elleni erőszakos bűncselekmény viszont nem volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!