Dunaújváros

2012.12.12. 20:27

A második esély iskolája

Dunaújváros - Másfél évtizede, 1997-ben bontott zászlót a városban az Adu középiskola. Az alapítók már akkor elhatározták, kiknek akarnak esély nyújtani.

Szabó Szabolcs

Szűk körben ünnepelte tizenötödik születésnapját a Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium Dunaújvárosi Tagintézménye szerda délután. 

- Mindig is büszkén vállaltuk, hogy a "második esély iskolája" kívántunk lenni. Hosszú és küzdelmes út van mögöttünk, ám eredményeink is jelzik, érdemes volt vállalkoznunk erre a nehéz feladatra - fogalmazott ünnepi köszöntőjében az intézmény igazgatója, Nyári Gyula, aki felidézte, hogy a tagintézmény története során számos sorsforduló is pozitívan befolyásolta az iskola életét. Kiemelte két fő vállalati és képzési  partnerüket, a Faktor Tanműhelyt, valamint Proviant-Kiss Kft.-t.

 

A Skicc Művészeti Egyesület jóvoltából pedig egy rendhagyó kiállítás nyílt szerdán az Adu tiszteletére.   Sepsi Zsigmond (balról) és Nyári Gyula az ünnepi rendezvényen (Fotó: Vohlmann György)

A fővárosi anyaintézmény, az ADU Oktatási Központ képviseletében Sepsi Zsigmond is gratulált az utóbbi másfél évben elvégzett iskolateremtő és pedagógiai munkáért, majd egy emlékérmet adott át Nyári Gyulának.

Az ünnepi műsor keretében régi és mai diákok, valamint pedagógusok elevenítették fel, mit is köszönhetnek az Apáczai úton található intézménynek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!