Dunaújváros

2015.04.19. 10:29

A mentők munkáját örökítik meg, rajzban

Dunaújváros – A mentők munkája a témája annak a rajzpályázatnak, amelyre hat és tizennyolc év közötti gyerekektől, fiataloktól várnak alkotásokat.

Körmendi Erzsébet

Az Országos Mentőszolgálat helyi mentőállomása és a Dunaújváros és környéke 04 Alapítvány rajzpályázatot írt ki a Mentők napjához kapcsolódóan 6-18 éves dunaújvárosi és városkörnyéki településen élő gyerekek számára.

A hat és kilenc éves korosztályhoz tartozóktól a mentők mindennapjairól várnak alkotásokat. A tíz és tizenhárom év közöttieknek az elsősegélynyújtás életmentés, míg a tizennégy-tizennyolc éveseknek a társadalmi elsősegélynyújtás a mindennapokban a téma. A rajzok készülhetnek vízfestékkel, temperával, zsírkrétával, színes ceruzával, filctollal – vagyis bármilyen technikával. A pályázók életkoruk szerint az említett három kategóriában indulnak, a beküldött rajzokat szakmai zsűri bírálja el.

Reszegi Imre, a helyi mentőállomás vezetője a tavalyi Mentők napján. Fotó: Archív

A rajzokat május 5-ig küldhetik be iskolánkénti bontásban a téma megjelölésével, névvel címmel, telefonos elérhetőséggel az OMSZ dunaújvárosi mentőállomására. A borítékra írják rá: Dunaújváros mentők rajzpályázata.

Az eredményhirdetés május 8-án, a Mentők napja rendezvényen lesz, várhatóan kora délután. Az alkotásokat kiállítás keretében mutatják be a nagyközönségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!