Dunaújváros

2016.05.25. 19:37

A PM jelölt vitára hív

Dunaújváros – Hasonlóan az MSZP jelöltjének, Selyem Józsefnek néhány nappal ezelőtti kezdeményezéséhez, Pappné Grabant Ilona, a Párbeszéd Magyarországért (PM) jelöltje is vitára hívja a város 4. körzetében június 5-én esedékes időközi képviselőválasztáson induló jelölteket.

Pekarek János

Ezt a szerdai, Váci Mihály utcai sajtótájékoztatóján jelentette be a PM jelöltje. A tájékoztató egyébként Szabó Zsolt, a PM közgyűlési képviselőjének konferálásában Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a párt társelnöke (a helyi képviselő névrokona) felszólalásával kezdődött. Ő elmondta: nagyon fontos választás következik Dunaújvárosban, ennek tétje van. Szerinte ugyanis az önkormányzatban ülő emberek többsége nem képviseli a városiakat, több olyanra van szükség, akik érzik és képviselik az emberek problémáit. Pappné Grabant Ilona elmondta azt is, hogy a helybeliek már tudják, milyen az, amikor a Fidesz és az MSZP képviselői egy asztalnál ülve döntenek a város dolgairól. Szerinte a Jobbik is csak itthon radikális, de Brüsszelben nem szavazták meg az acélipari védővámokat, ami fontos lenne a vasműnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!