Dunaújváros

2013.08.16. 06:04

De mi jön a 3D után?

Hat évtizeddel ezelőtt, 1953-ban mutatták be Keleti Márton: Kiskrajcár című játékfilmjét, Mészáros Ági és Szirtes Ádám főszereplésével, amelyet Sztálinvárosban forgattak, és a városépítés időszakában játszódik. Akkoriban teltházas vetítések folytak, a moziba járás a szórakozás, kikapcsolódás egyik meghatározó formája volt.

Szente Tünde

Mára ez a trend alaposan megváltozott. Ennek okairól beszélgettünk Szalai Attilával, a Dózsa Mozicentrum ügyvezetőjével.

- A Bernáth Zsolt rendezésében városunkban forgatott ifjúsági kalandfilmet, a Sherlock Holmes nevében címűt, augusztusban is vetítjük a kamarateremben. Az általunk szervezett amatőr filmfesztiválokon is láthatók olyan alkotások, amelyek dunaújvárosi vonatkozásúak. 1951. december 21-én nyitotta meg kapuit a Dózsa Filmszínház Sztálinvárosban. A mozi a népszerűségét hosszú ideig annak köszönhette, hogy sokáig nem volt televízió, s amikortól elérhetővé vált, nem volt hétfői sugárzás. A párt nem bízta a véletlenre, megszervezte, hogy minél többen járjanak moziba. A korabeli propaganda fontos eszközének számítottak a filmvetítés előtti híradók. Az elmúlt évtizedek során erősen megváltoztak az emberek szabadidős szokásai, befelé fordultak, talán már a sorozatokat sem nézik .

Szalai Attilának, a DMC ügyvezetőjének két filmötlete is lenne...

 

- A kulturális, szórakoztató programok túlkínálatában mi vonzza az embereket még ma is a moziba, és jellemzőbben melyik korosztályt?

- A jó filmek, a premierfilmek hozzák a közönséget. A digitális kópiájú új filmek levetítéséhez át kellett állnunk a digitális technikára. Ha az önkormányzat nem vásárolta volna meg a korszerű vetítőgépet, akkor nem tudnánk új gyártású filmeket vetíteni, ugyanis a harmincöt milliméteres kópia gyártását megszüntették. DVD-ről már csak művészfilmeket mutatunk be a Kamarában. A nézőink kétharmada felnőtt, köztük többségében a harmincas korosztály képviselteti magát. Azoknál a filmeknél, ahol nincs 3D-s megjelenés, tehát a 2D-seknél, szép számú a közönségünk. Aki moziba jár, és 3D-sre vágyik, elmegy Székesfehérvárra és a fővárosba. Szervezzük a 3D-s vetítés megvalósítását, a digitális vetítőgép rendelkezésre áll hozzá, de azon kívül kell egy 3D-s lencserendszer, és megfelelő vászon is. A gép februárban üzembe állt, a vásznat áprilisban megvásároltuk, hátra van még a lencserendszer beszerzése. Levelezek a gyártóval. A támogató mozibérletre elindítottunk egy akciót a Facebook közösségi oldalon keresztül. Ennek lényege, hogy minimum öt ezer forintért öt tetszőleges filmet lehet megnézni, cserébe a támogatókat ingyen hívjuk az első 3D-s filmvetítésre. A befolyt összeget elsősorban a lencserendszer beszerzésére fordítjuk, a többiből az épület nyilvános tereit újítjuk fel.

- A Dózsa Mozi filmszínházként indult, mi maradt meg ebből, s mivel bővült kulturális szerepköre?

- Most már mozicentrumnak hívjuk, kulturális centrumként működünk. A mai napig vannak filmszínházi produkciói. Augusztus 17-én a mazsorettek és fúvósok tizenhetedik dunaújvárosi találkozójának ünnepélyes megnyitója a mozi előtti téren lesz. Augusztus 20-án koraeste különleges kiállítással várjuk a hozzánk betérőket. Vásároltunk néhány darab nagyteljesítményű Sony monitort, amelyeknek napsütésben is élvezhető a képe. A mozi előterében azokon vetítjük folyamatosan a városról készült korabeli fotókat.

A Sherlock Holms nevében című gyermekfilmet dunaújvárosiak (is) forgatták, Dunaújvárosban... (Fotó: Lázár Zsolt)

- Miért éppen a várostörténet a témája a vetítettképes múltidézésnek?

- A hely szellemiségéhez ez illik. A városban a Dózsa Mozi az egyetlen olyan intézmény, amelyhez mindenkinek köze volt és van. Követeli a hely szellemisége, hogy a múltat felidézzük, emlékezzünk. Csak annak lehet jövője, aki ismeri múltját, legyen az bármilyen rövid, avagy hosszú. Ahhoz, hogy Dunaújváros kimozdulhasson csipkerózsika álmából , meg kell mozgatni az embereket. A Facebook-on már látjuk ennek jeleit. Akinek van olyan fényképe, amit szeretne bemutatni, küldje el címünkre.

 

..a rendező Bernáth Zsolt (jobbra), talán Szalaival is összeáll?

- Van-e olyan filmötlete, forgatókönyv témája, amelyet szívesen látna a filmvásznon?

- Kettő is. Az egyik egy időutazás lenne a múlt századba Ruzsinszky László selmeci diákhagyományokat bemutató Tempus című könyve alapján, s a fiatalok helykereséséről, identitásuk megtalálásáról szólna. A másik a közép- és főiskolai, egyetemi diákcsínyekről készülhetne

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!