Dunaújváros

2015.09.28. 15:07

A polgárok nálunk is részt vettek az Állampolgári Részvétel Hetén

Dunaújváros - A Citizens Network tagországai és szervezetei a múlt héten rendezték az Állampolgári Részvétel Hetét.

Pekarek János

Gondoljunk csak az ENSZ most zajló ülésszakára (amelyen Ferenc pápa, továbbá a magyar köztársasági elnök, Áder János is felszólalt a klímavédelem ügyében): s máris láthatjuk, hogy az Állampolgári Részvétel Hete, amely épp most, az elmúlt héten végződött be erre az évre, igazán fontos témát kínált mifelénk az érdeklődőknek. Míg minden településen más és más programokkal léptek az állampolgárok elé e hét alkalmából a helyi szervezők, nálunk a környezet védelmét, a vegyszerek, adalékanyagok nélküli életet kínálták alternatívaként a résztvevőknek.

A háttérben Gazdag Andrea és Vészity Kata, elöl Bachradi Bendegúz és Bényei Kede a pikniken. Fotó: Ady Géza

Ebből az alkalomból a világszerte megrendezett civil hét dunaújvárosi aktivistái, az Ökologistic Alapítvány munkatársai, valamint a nem egyszerűen hagyományos támogatókként, hanem szervezőkként és résztvevőkként is beszálló helyi vállalkozók szerdán délután a Munkásművelődési Központban vegyszermentesítő délutánt szerveztek. Kiderült, hogy egy háztartást simán lehet működtetni vegyszerek nélkül, természetes anyagokkal.

De pénteken egy piknikkel tetőzött ez a témakör!

Az eredeti elképzelés szerint pénteken délután öttől a felső Duna-parton, az Aratók szobránál rendeztek volna olyan pikniket, ahol házi készítésű élelmiszereket kóstoltathatnak a résztvevőkkel. Mondani sem kell: mesterséges adalékanyagok nélküli étkeket! Ám a szakadatlan eső miatt a program éppen kútba esni látszott – amikor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felajánlotta a kormányiroda mögötti, Duna-parti játszóterén lévő épületet a lebonyolításhoz.

Így történt, hogy a helyszínváltozás ellenére is több tucatnyian lettek részesei az élménynek, s tudhatták meg: számítanak részvételükre!



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!