Dunaújváros

2016.05.31. 18:50

Elégedett hallgatók - A HASIT Program eredményeit sorolták

Dunaújváros - Konferenciát tartottak kedd délelőtt a Dunaújvárosi Egyetemen a „HASIT” országos pilot projektjének záró rendezvényeként.

Balla Tibor

A rendezvényen részt vett dr. Solti Péter, az EMMI intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztosa is. A konferencia célja a Hallgatói Sikerességet Támogató Program országos pilot projektben elért eredmények bemutatása volt. A rendezvényt dr. habil András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora nyitotta meg.

A rendezvény előtti sajtótájékoztatón dr. András István rektor elmondta, a konferenciára 130-an regisztráltak, 11 intézmény 19 kara, Nyíregyházáról és a határon túlról is érkeztek. Örömét fejezte ki, hogy jelen vannak szakképző partnereik, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményei, valamint duális képzési partnereik közül is sokan képviseltették magukat. Bejelentette, a Magyar Rektori Konferencia elnöksége foglalkozott a hallgatói lemorzsolódás kérdésével, és elfogadta a munkacsoport tevékenységéről szóló beszámolót. Emellett a dunaújvárosi álláspontot a fenntartó és a hallgatói önkormányzatok felé képviselni fogja.

Gulyás Tibor, dr. András István rektor, dr. Rajcsányi-Molnár Mónika a tájékoztatón. Fotó: Zsedrovits Enikő

Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika rektorhelyettes kijelentette, annak ellenére, hogy projektzáró rendezvényt tartanak, a munkát mindenképpen folytatják. Újabb forrásra pályáztak az EMMI-nél, ám ha onnan nem kapnak támogatást, akkor is tovább folytatják azt a folyamatot, amit 2013-ban elkezdtek egy belső innovációs munkaként. Sikeres pályázat esetén viszont az eredményeket szeretnék úgy felhasználni, hogy nem csak a Dunaújvárosi Egyetemen, hanem több hazai felsőoktatási intézményben megjelenjen a komplex, kidolgozott rendszer.

Dr. Bacsa-Bán Anett a projekttitkár a kiadvánnyal

Elmondta, az FSA támogatásnak köszönhetően több alprogramot tudtak megvalósítani. Kidolgoztak egy informatikai monitoring rendszert, ami méri, hogy a hallgatók mennyire veszélyeztetettek lemorzsolódás szempontjából. Ismertette a másik öt alprogram lényegét is. dr. Bacsa-Bán Anetta projekttitkár hangsúlyozta, a felsőoktatásban másik ilyen program nincsen, majd bemutatta a hat alprojekt mindegyikéről készült köteteket. A tájékoztatón megszólalt Gulyás Tibor, az Országos Hallgatói Önkormányzat elnöke is, hangsúlyozva a tanácsadás-szolgáltatások fontosságát.

Dr. Solti Péter miniszteri biztos elmondta, a projekt nagyon jó eszközöket talál meg a hallgatói lemorzsolódás kezelésére. Kijelentette, a továbblépést kell támogatni, minden felsőoktatási intézménynek kiemelt érdeke kell, hogy legyen ez.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!