Dunaújváros

2015.06.19. 13:30

Érettségik a Kálvinból

Megvannak a Kálvin gimnázium első érettségizői: bizonyítványukban a mi városunk szerepel majd.

Pekarek János

Első ízben adott át érettségi bizonyítványokat a Kálvin János Református Gimnázium, Általános Iskola és Szakiskola Dunaújvárosban. A nálunk tavaly szeptemberben alakult felnőttoktatási intézmény, amely a Dunaújvárosi Főiskola Kallós Dezső utca épületében bérel termeket (a volt Tejüzem épületében), korábbi, elsősorban baracskai lakos tanítványait: a büntetésvégrehajtás, a katasztrófavédelem dolgozóit érettségiztette most, mondta el lapunknak Szloboda Zoltán igazgatóhelyettes, az érettségizők osztályfőnöke.

Mégpedig harminchét ember tette le a vizsgát sikerrel a hivatalos bizottság előtt. Közülük harminchárman mindenből vizsgáztak, amiből más gimnáziumokban is beszámoltak az érettségizők, négyen viszont javító vizsgát tettek: abból a tárgyból, amiből sikertelenek voltak. Vagyis: a vizsgatárgyak a következők voltak: magyar nyelv és irodalom, angol nyelv, történelem, matematika, valamint egy választott tantárgy – ami lehetett akár földrajz, akár biológia.

Többen azért iratkoztak be a gimnáziumba, hogy kiegészítsék iskolai végzettségüket, és így munkahelyükön is továbbléphessenek, míg mások azért vágtak bele a tanulásba, hogy főiskolára mehessenek tovább. Az érettségi bizonyítványokat pénteken este hat órakor ünnepélyes keretek között adták át a diákoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!