Dunaújváros

2016.04.21. 19:10

Gálával ünnepeltek a Lorántffy iskolában

Dunaújváros - Gálaműsorral ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját csütörtökön a DSC Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma a Dózsa Mozicentrumban.

Balla Tibor

Pocsainé Varga Veronika tagintézmény-vezető elsőként a régi dolgozókat köszöntötte, akik átélték mindazt, ami a maiak számára történelem. Hangsúlyozta, köszönettel tartoznak az alapítóknak, Bene Károly igazgatónak, és Pallos László címzetes igazgatónak, hogy elindították az iskolát a megfelelő úton. Szóba került Pallosné Sobor Angéla, Oroszné Garami Zsuzsanna és Őszi Attila neve is, akik innovatív, sokszínű, esélyteremtő iskolává tették.

Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntőjében kijelentette, büszkék lehetünk intézményünkre, és az eltelt időszakban végzett pedagógiai munkára. A Lorántffy iskola folyamatosan változott, és mindig igyekezett válaszokkal szolgálni az aktuális kor kihívásaira.

A bő órás gálán a diákok produkciói mellett iskolatörténeti filmet vetítettek, és divatbemutatót tartottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!