IN MEMORIAM Dr. Radnai Éva (1931-2016)

Reich Éva néven egy dolgos polgári család gyermekeként született Szarvason 1931-ben, 85 évvel ezelőtt. Szülei és családtagjai óvó szeretettel vették körül. Mindig rajongva emlegette fel a Körös-parti éveket, a Pepi-kertet, az életre szóló iskolai barátságokat, amiket az utolsó pillanatig ápolt.

A gondtalan gyermekéveknek a Holokauszt, a kegyetlen és értelmetlen vészkorszak vetett véget, amelyben édesapjával együtt számos családtagját veszítette el. 13 évesen, édesanyjával - Ilussal - együtt, kisemmizettként, megalázottként egy náci munkatáborba deportálták. Bizonyos, hogy egész jellemét, életfilozófiáját meghatározta a kétségbeesett küzdelem és élni akarás, amivel végül sikerült átvészelniük az emberi gonoszság poklát, és a semmiből újrakezdeniük egy új életet.

Tehetsége, szorgalma, kitartása, a gyógyításba vetett megingathatatlan hite, és nem utolsó sorban évfolyamtársai, későbbi keresztszüleink örökké tartó barátsága segítette abban, hogy éhezés, nélkülözés közepette is 1955-ben dicsérettel diplomázott a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán.

Még abban az évben megszületett bátyám - Péter -, így kismamaként kezdte munkáját a sztálinvárosi Kórház gyermekosztályán.

Másfél év múlva kinevezték Sztálinváros Pentele városrészének és a környező falvak körzeti orvosává, mely állását több mint ötven évig töltötte be.

A „hős időkre" mindig büszkén emlékezett, pedig biciklivel majd „Panni" robogóval bukdácsolt a sáros földutakon, a barakk-városokban, eldugott tanyákon. Szülész, fogász, gyerekorvos volt, ha kellett hajnaltól éjszakáig. Kiváltság volt, hogy társbérletben kollégáival a rendelőben lakhattak, hogy dédnagymamám (Mamika) lehetett az orvos-írnoka és segédnővére egyben.

Ma már elképzelhetetlen az a munkabírás, amivel még emellett 1957-től a Ruhagyár üzemorvosi munkáját is elvállalta.

Bár Egészségügyi és Könnyűipari miniszteri, Vöröskeresztes állami kitüntetéseket is kapott, de mindig a betegek szeretetét és megbecsülését tartotta a legnagyobbra.

Először városi-, megyei tanácstagként, majd 1967-től három ciklusban, országgyűlési képviselőként aktívan részt vállalt Dunapentele és Dunaújváros társadalmi életében, és képviselte őket az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának tagjaként is. Munkásságát szeretett városa a „Pro Pentele", „Pro Urbe", és „Dunaújváros egészségügyéért" kitüntetésekkel ismerte el. Gyerekként persze ebből csak azt érzékeltük, hogy éjszakánként piros filccel a kezében, alvás helyett hatalmas irathegyeket böngészett át, hogy majd' kiugrott a bőréből, ha sikerült egy utat leaszfaltoztatnia, egy gázvezetéket bevezettetnie, vagy csak két haragos szomszédot kibékítenie.

Emlékezetes események voltak az óvárosi „batyus bálok", ahol hajnalig ropták édesapámmal, és mulattak a „falusiakkal". 80 éves koráig praktizált háziorvosként, még tovább a MOM-ban is üzemorvoskodott.

Aktívan dolgozott az Orvos Művészek- és Írók-, a Dunaújvárosi Családorvosok-, a Városalapítók Egyesületében, a Bartók Színház kuratóriumában és a Pentelei Molnár János Alapítványba is.

Varjas Péter