Dunaújváros

2014.11.21. 15:01

Jövőre már nem indíthat gimnáziumi osztályt a Bánki középiskola

Dunaújváros - Az utóbbi hónapok vészterhes pletykája vált valóra a Bánkiban: nem indulhat több gimnáziumi osztály.

Szabó Szabolcs

A tolvajok okozta, sajnos a homlokzaton látható betűvesztés után jóval nagyobb veszteség érte a Bánki középiskolát. A fenntartó döntésének értelmében az iskola jövőre nem indíthatja el az utóbbi évtizedekben sikeressé lett gimnáziumi osztályát.

Jelentős veszteség érte Dunaújváros középfokú képzési és oktatási kínálatát, mivel a napokban biztossá vált, hogy Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, közvetve a Székesfehérvári Tankerület döntésének értelmében a Bánki középiskola a jövő év szeptemberében már nem indíthatja el gimnáziumi osztályát.

- Nem ért minket váratlanul a döntés, hiszen különböző csatornákon már szeptember óta szivárogtak olyan információik, hogy a jövőben kormány a szakképzést kívánja erősíteni, a gimnáziumi helyek számát pedig drasztikusan csökkenteni fogja. Titkon azért bíztunk benne, hogy a húsz éve létező, a diákok és a szülők körében is töretlen népszerűségnek örvendő gimnáziumi osztályunk megmaradhat, ám sajnos nem így történt - fogalmazott lapunknak Gyöngyössy Csaba, a Bánki középiskolát immáron 14. éve irányító igazgató, akit a döntés vélt hátteréről is kérdeztünk:

- Azt a szándékot érteni vélem és még támogatom is, hogy erősíteni kell a szakképzést, ám ez, a döntéshozók által profiltisztításnak nevezett átszervezés sajnos az egyes intézményekkel és az ott elért eredményekkel nem foglalkozik. A Bánki gimnáziumi osztálya egy drámapedagógiai és egy informatikai fakultációt kínált a diákoknak. A továbbtanulási mutatóink kiválóak voltak, az itt érettségizett diákok több mint 90 százaléka tovább tanult valamely felsőoktatási intézményben. Számos diákunk a fővárosi Színművészeti Egyetemen, vagy a Kaposvári Egyetem szintén színművészeti szakára is bejutott. A Székesfehérvári Tankerülettől cserébe most azt kaptuk, hogy a gimnáziumi osztály helyett még egy informatikai osztályt indíthatunk jövő szeptembertől, reméljük ez is vonzó lesz a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára - tette hozzá az intézményvezető, akit a jelenlegi gimnáziumi osztályokban tanuló diákok további sorsáról is kérdeztünk.

Gyöngyössy Csaba, az intézmény igazgatója

- A józan ész azt diktálná, hogy a gimnáziumi képzés kivezetése felmenő rendszerben történjen. Tehát: minden jelenleg a gimnáziumi képzésben résztvevő diákunk a Bánkiban fejezhesse be tanulmányait, itt tegye le az érettségi vizsgát.

A Bánkiban a gimnáziumi és a szakközépiskolai képzés nem különült el, azaz pedagógusaink mindkét térfélen tanítottak eddig. A következőkben megpróbáljuk úgy átcsoportosítani a kapacitásainkat, hogy a struktúraváltás ne járjon együtt létszámleépítéssel. A veszteségek rovatot sajnos bővíti intézményünk egyik büszkesége, a Bánki kórus is, amelynek munkáját a közelmúltban számos rangos seregszemlén is díjazták.

Adódik a kérdés: hogyan tovább?

- A döntés után azt mondtam a tantestületnek is: fájó és tragikus, hogy el kell engednünk a gimnáziumi képzést, de muszáj előre kell tekintenünk. Előttünk a beiskolázási időszak és mindent meg kell tennünk, hogy az utóbbi évtizedekben felépített és elismert Bánki-brand tovább éljen. Annyit még el kell mondanom, hogy a fenntartó továbbra is elismeri, dicséri az itt folyó szakmai, pedagógiai munkát, ennek egyik bizonyítéka, hogy ismét sikeresen szerepeltünk az Erasmus+ névre hallgató EU-s pályázaton - mondta el Gyöngyössy Csaba.

1969 szeptemberében kezdte meg működését az iskola II. sz. Gimnázium és Szakközépiskola néven. Akkor a gimnáziumi oktatás mellett gépészeti, acél- és fémszerkezeti, gépjármű-villamossági műszerész, villanyszerelő és szabályozástechnikai műszerész képzés várta a diákokat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!