Könyves lett az Aranyszarvasból

Sok mindenért jár, járhat az ember kocsmába (ivóba, presszóba, sörözőbe, borozóba, stb.), de fogadok, hogy az olvasás eredetileg nem szerepelt e célok között. Nos, ezeknek a léha időknek a jelek szerint vége: a vendéglátóipari egység igenis: lehet komoly kulturális misszió színhelye! Ennek bizonyításához nem kell messzire mennünk: csak a pentelei Aranyszarvasig. A tulajdonosáról sokak által csak „Körösztös-kocsmának" nevezett intézmény (ct.: Körösztös János) eddig is sok törzsvendéggel dicsekedhetett, de ez a kör mostanában új és új tagokkal bővül. Olyanokkal, akik szeretnek olvasni.

Tolnai Virág az Aranyszarvas könyves sarkában. Tulajdonképpen két hajléktalannal kezdődött...Fotó: Ónodi Zoltán

Tóth Valéria, a pultos-felszolgáló hölgy szerint egy éve kezdődött az egyszerű ivó átlényegülése. Megjelent egy régi ismerős, aki rendet csinált otthon, a lakásában a könyvei között. Ily módon kiderült, hogy sok könyvből két példánnyal is rendelkezik, vagy kézen-közön olyanok kerültek hozzá, amik nem érdekelték, illetve muszáj volt csökkenteni a darabszámot ahhoz, hogy a könyvek normálisan elférjenek a lakásban. A kevésbé fontosnak tartott darabokat sem volt szíve azonban kidobni (!), ezért megkérdezte a korcsmárost, hogy befogadja-e a nagyjából száz-százötven kötetet?

Befogadta. Ez pedig bölcs döntésnek bizonyult. Igaz, kis munkával járt a dolog, polcokat kellett eszkábálni a főutca felőli ajtó melletti sarokba, de ez az ügyes kezű tulajnak nem okozott gondot. S ha már csinálta, szépen csinálta: tükröt is tétetett a polcok mögé. Majd érdeklődéssel várta a fejleményeket. Nem kellett csalódnia: egyre többen vettek a kezükbe egy-két könyvet, s forgatták, már csak kíváncsiságból is.

– Tulajdonképpen két hajléktalannal kezdődött az egész! – emlékezik vissza Valéria. – Esett az eső, ők beültek ide, könyvet vettek elő a táskájukból. Elüldögéltek egész nap, egy kisfröccs mellett, és olvasgattak. Ez adhatta az ötletet a törzsvendégnek is, hogy lehozza a könyveket. Amikor pedig a többiek meglátták az olvasgató hajléktalanokat, már nem derogált nekik sem az olvasás! Sőt: a közeli vállalkozások éjjeliőrei is el-eljöttek, kölcsönkérni egy-egy könyvet. Kiolvasták, aztán visszahozták rendesen! Most már sokan innen viszik a könyveket kölcsönbe, nem a könyvtárból, és ami a legszebb az egészben: még soha nem veszett el könyv, mindenki visszahozza szépen!

Tolnai Virág is az Aranyszarvas olvasógárdájához tartozik: a fénykép elkészültekor éppen Cronin: Réztábla a kapu alatt című kötetét böngészte. S a fotó nem beállítás! Valóban olvassa – és valóban ásványvizet ivott közben...

De egy régi vendég, Szadai Béla bátyánk is elkötelezett híve a könyveknek. Az egykori cukrász, amikor megunja a töprengést az élet értelméről, vagy az eszmecserét az ismerősökkel, csak beballag a kerthelyiségből, és leveszi a polcról kedvencét: Herman Wouktól a Hajszát. Hónapok óta olvassa. Azért, mondja, mert abban benne van minden, amit az életről tudni érdemes: pénz, nők, ital!  A legjobb pedig az, hogy a példa ragadós. Nem csak az olvasásban: sokan idehozzák régi könyveiket: másoknak.

SZERINTEM

Ha elszigetelt esetről lenne szó, akkor is megért volna százegynéhány nyomtatott sort a történet. De nem egyedi a példa: a Béke körúton lévő Faház sörözőben is van egy polc, amelyet otthonról szanált könyvekkel népesített be az egyik visszajáró vendég.

Érdekes, hogy míg az Aranyszarvasban többnyire a hetvenes-nyolcvanas években kiadott regények, krimik, némi ismeretterjesztés az uralkodók, addig a Faházban az ötvenes évek sokszor propaganda ízű kiadványai várják az érdeklődőket.

S félre a cinizmussal: érdeklődők mindig vannak! Akik a propagandát már kuriózumként olvassák, persze.

Ez a lényeg: olvasnak!