Dunaújváros

2016.03.02. 20:52

Köszöntötték a születésnapján

Dunaújváros – Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte Zsizsike nénit kilencvenedik születésnapján.

Körmendi Erzsébet

Major Zoltánné, született Béndek Gizella, Zsizsi néni gyerekkorát Pápán töltötte, mert édesapja a Magyar Királyi Légügyi Hivatal tiszthelyetteseként a pápai repülőtéren szolgált hangármesterként. A négy polgári után kétéves parlamenti gyors- és gépíró iskolában vizsgázott. Első munkahelye 1943-ban a pápai repülőtéren volt. 1945-ben a repülőtér teljes állománya parancsot kapott németországi kivonulásra. Hosszú és nehéz út volt. 1945 novemberében tértek haza, bár a családnak felajánlották, hogy elviszik őket Amerikába, és házat is kapnak, ám az egész század úgy döntött, hogy hazatér. Mire hazaértek, a pápai házukat kirabolták, elvesztettek mindent. Az édesapa nem kapott állást, és Ozorára mentek a nagyszülőkhöz.

Gombos István, Dunaújváros alpolgármestere személyesen kívánt egészséget, valamint boldogságot Zsizsike néninek Fotó: Ady Géza

Gizella néni először Ozorán dolgozott, onnan került az egyik bank szekszárdi fiókjához gyors- és gépírókent. Ott kapta a Zsizsi becenevet. Szekszárdon ismerkedett meg férjével, Major Zoltánnal, aki főkönyvelő volt. Ott is házasodtak össze, és ott született első kisfiúk, Zolika. 1958 márciusában költözött a család Sztálinvárosba. Zsizsike a tanács gyámügyi előadója lett, három éven keresztül óvta és vigyázta a nehéz sorsú gyerekek életét, ami abban az időben különösen nehéz feladat volt. 1959-ben született második kisfia, Gábor. Az asszony 1961-től 1964-ig az 5-ös elemgyárban dolgozott, 1964-ben került aztán végleges munkahelyére az akkor még Felsőfokú Kohóipari Technikumba, amely aztán 1969-től a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kara lett. Először dr. Molnár László igazgató titkárnője volt, majd később átkerült a főiskola könyvtárába könyvtárosként. Itt is megszerezte a munkakörének megfelelő végzettséget, azaz a könyvtárosi szakvizsgát tett.

A gépírói tudásának ott is nagy hasznát vette, hiszen sok jegyzet és diplomamunka került ki a keze alól. 1979-ben az Oktatási Miniszter Miniszteri Dicséretben részesítette, amely dicsérő oklevelet a miskolci egyetemen vehette át. Munkája megbecsüléseként, nyugdíjkorhatárát elérve még két évet dolgozott a főiskola könyvtárában, és 57 éves korában ment nyugdíjba. Lelkiismeretes munkája elismeréseként számtalan kitüntetést és jutalmat kapott. Két fiától négy unokája és három dédunokája van, akik nagy-nagy szeretettel veszik körül Zsizsi mamit. A legnagyobb elismerést és jutalmat talán a jóistentől kapta, hiszen jó erőben és egészségben élhette meg 90. születésnapját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!