Dunaújváros

2016.05.20. 17:15

Lehetőség egy jó állásra találni

Dunaújváros – Magyarországon egyedülállóan, és elsőként, négyes összefogással rendezte meg a Dunaújvárosi Egyetem, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum, a FMK Dunaújvárosi Járási Hivatal, valamint a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében a Karriernap – Állásbörze rendezvényét pénteken délelőtt.

Balla Tibor

Az esemény lehetőséget biztosított a munkakeresők, végzős diákok, változtatni vágyók és a munkaadók személyes találkozására.

Az érdeklődő (Kapás Mónika) találkozása a munkaadóval (Somogyiné Kövesdy Kata, Józsa Klaudia)

Köszöntőből három is jutott a hagyományteremtő Karriernap-Állásbörze nap ünnepélyes megnyitóján. Elsőként a rendezvény fővédnöke, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő szólt a szervezőkhöz, kiállítókhoz és az érdeklődőkhöz. Beszédében hangsúlyozta: abban a pillanatban vagyunk, amikor azon kell gondolkodnunk, hogyan tudunk viszonylag gyorsan hadrafogható, szakképzett munkaerőt a piac rendelkezésére bocsájtani. Kiemelte, a tavaly nyáron elindított irány, amelyet a Szakképzési Centrum képvisel, pozitív példa. Az alap-, közép-, és felsőoktatás hármasa Dunaújvárosban jó összefogással, komoly eredményeket ért el. A Karriernapon a 32 kiállító már reprezentálja azt a munkáltatói kört, akikkel együttműködve lehet továbblépni. Kitért arra is, hogy jó döntésnek bizonyult a Bánki iskolát megfelelő intézményi háttérrel integrálni a duális képzésbe, Az utóbbi évek egyik legkomolyabb eredményének nevezte, hogy a Dunaújvárosi Egyetemre jelentkezők száma harminc százalékkal növekedett, Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szavait idézte: A munkaerőpiac igényei szerint alakítjuk át a szakképzés rendszerét. Ősszel bevezetjük a szakgimnáziumokat és a szakközépiskolákat újra.

Dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora a Bánki iskolával közösen létrehozott szakképző központtal kapcsolatban elmondta, a munka folytatódik. Igyekeznek közelebb hozni a szakképző intézmény és a felsőoktatás világát egymáshoz. Keresik a lehetőségeket, hogyan tudják az ipari kapcsolatokat közösen fejleszteni. A felsőoktatás világában egy nagyon izgalmas téma a szakképzés- mondta. Azzal foglalkozunk, hogy hogyan tudunk a diploma mellé olyan szakképzési, akár OKJ-s lehetőséget nyújtani, ami a munka világában értékesebbé teszi a diplomát. Példaként említette az autóipari minőségirányítás és a Gumiipari technológiák tantárgyak már bekerültek a képzési kínálatba. Átfogalmazta az élethosszig tartó tanulás szlogenjét: Tanulj, hogy életben tudj maradni!

Dr. Tanárki Gábor, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója egyedülállónak nevezte, hogy acélközönség meglehetősen heterogén, nem csak a pályakezdő, friss diplomásokat célozták meg, hanem a végző középiskolásokat, technikusokat, közfoglalkoztatottakat, inaktívakat és az álláskeresőket is. Hangsúlyozta, hivatala sok más módon is igyekszik segíteni az álláskeresőket.



 





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!