Dunaújváros

2013.10.24. 18:50

Egy szobor és üzenete

Dunaújváros – Új köztéri szoborral gyarapodott a város. Lorántffy Zsuzsanna mellszobrát a róla elnevezett iskola előtt avatták fel.

Szabó Szabolcs

„Szeretem megfejteni, megismerni azokat a nagyformátumú történelmi személyiségeket, akiket egy-egy köztéri szobor esetében megpróbálok hitelesen megformálni.” – fogalmazott egy korábbi, lapunknak adott interjújában a csütörtökön felavatott Lorántffy Zsuzsanna szobor alkotója, Rohonczi „ROHO” István. A szoboravatásra haladva épp azon merengtünk, hogy a szomszédos középiskola, a Széchenyi iskola előtt is ott áll a névadó mellszobra, amely szintén ROHO alkotása. A Széchenyi szobra az intézmény egyik védjegye lett, és gyaníthatóan nem lesz ez másként a Lorántffy Zsuzsanna arcmását megformázó alkotás és a nevét viselő középiskola esetében sem.

Az avatási ünnepség a diákok informatív műsorával kezdődött, amelyben bővebben megtudhattuk, kiemelkedő oktatásszervezői és iskolaalapítói érdemek köthetők a jeles fejedelemasszonyhoz. Köszöntő beszédében a középiskola igazgatója, Őszi Attila emlékeztetett arra, hogy a szoborállítás ötlete több mint két éve merült fel először.


Az intézmény fennállásának 35 évfordulója alkalmából rendezett gálán már bemutatták Lorántffy Zsuzsanna gipsz szobrát, ám a méltó emlékhely felállításhoz támogatókra volt szükség. Ebben segített a város önkormányzata, amely az iskola nevében pályázott a Nemzeti Kulturális Alap szoborállítási programjához.

Az NKA és számos kisebb támogató segítségének köszönhetően így minden akadály elhárult. A csütörtöki ünnepség résztvevőit levélben köszöntötte L. Simon László, az NKA alelnöke. Levelében kifejtette: „középkori történelmünk jórészt férfiak nevét őrzi, holott sejthetjük, a nagy tettek mögött számtalan Lorántffy Zsuzsához hasonló asszony is állhatott. Ám közülük keveseknek adatik meg, hogy tettei révén is bekerüljön közös történelemkönyvünkbe és így a nemzeti emlékezetbe...” Az ünnepség végén, egy pohár tokaji aszúval koccintottak a megjelentek. Nem véletlenül, Lorántffy udvarában született meg e nedű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!