Dunaújváros

2016.12.05. 22:00

Mesetár: Rumcájsz és a többiek

Dunaújváros - A közelmúltban Mesemaraton verseny várta a Dózsa és a Szilágyi iskola tanulóit. Rumcájsztól a nindzsákig.

Dunaújvárosi Hírlap

A Mesemaratonon 5. és 6. évfolyamos diákokból álló csapatok vettek részt.

A háromfős csapatok megmérkőztek egymással mini maratonfutásban, mesefelismerésben, rajzfilmslágerek szövegének pótlásában.

Nézelődtek a Mesetárban, ahol békésen megfért egymás mellett Jancsi és Juliska mézeskalács-házikója és a Tini nindzsa teknőcök hada.

A Mesemaratont a Szilágyi iskola csapata nyerte: Csicskovics Péter 5/e, Vermes Patrícia 5/e, és Szabó Dávid 6/e

De itt láthatták a csapatok Piroska kosárkáját, a kőleves hozzávalóit, Rumcájsz ünneplő gúnyáját, és Hamupipőke fél pár cipőjét is. Óvatosan kellett megközelíteni a forró vízzel teli vödröt. Pár csepp vér jelezte, hogy még a királylányokat is érheti baleset fonás közben.

Volt Keresd a párját! játék, és Az égig érő paszuly című régi szép népmese modern kérdések alapján került feldolgozásra.

Aki részt vett, nyert vele: hiszen egy kellemes délutánt tölthetett el a mesék varázslatos birodalmában - hamuban sült pogácsát majszolva. A Mesemaraton remélhetően jövőre folytatódik majd.

Akik a legjobbak voltak: 1. helyezett lett a Szilágyi iskola csapata (Vermes Patrícia 5. e, Csicskovics Péter 5. e, Szabó Dávid 6. e).

Ők jutalmul babérkoszorút kaptak, és meg egy-egy szép mesekönyvet.

2. helyezett lett a Dózsa iskola 6. d osztályának csapata (Süle Dorina, Berke Fruzsina és Tapaszi Rita).

3. helyezést ért el a Dózsa iskola 6. b osztályos csapata (Gubits Zsófia, Masinka Szofi, Kaszás Réka).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!