Nemzedékek rimánkodtak neki: tanítsa az ő gyerekeiket is!

Rögtön egy tudósítás: Abaffy Lászlóné (nemzedékeknek: Margit néni) az alapos hátfájást leszámítva, ami miatt ritkán vállalkozik gyaloglásra, jól van, szellemiekben pedig bárkit leköröz, nyolcvankét éve ellenére is!

Ezt a hírt, tudom, örömmel olvassák majd az ország, sőt, Európa minden zugában azok, akik valaha találkoztak vele, s különösen, akiknek abban az irigylendő szerencsében volt részük, hogy tanítványai lehettek.

Abaffy Lászlóné 1932. december 21-én született, mégpedig Kispesten. Ahol azonban csak kis időt töltött, mert erdész édesapja nyomán hamar Sopronba, majd Észak-Komáromba (Jókai szülővárosába, ma: Szlovákia) költöztek, hogy végül egy szekérnyi holmival Tatára telepítsék vissza őket.

Abaffy Lászlóné, nemzedékek Margit nénije jól van. Ma is nyakába borulnak a volt tanítványok... Fotó: Zsedrovits Enikő

Tata lett tehát a nagy szerelem, ami a városokat illeti: itt végezte a gimnáziumot, a piaristáknál. Itt került jó barátságba a már akkor szerzetesnek készülő diáktársával, Jelenits Istvánnal: ő ma a piaristák rendfőnöke... Az ELTE-n végzett, 1956-ban, magyar nyelv- és irodalom szakon. Az utolsó fél évben már tanított, férjhez ment, még abban az évben megszületett fia, s leköltözött Sztálinváros/Dunaújvárosba.

1956. szeptember elsején kezdett tanítani a város gimnáziumában, amihez nyugdíjas koráig, sőt, azon túl is ragaszkodott.

Pedig hívták sokszor, nem is akárhová! Először is az egyetemen akarták marasztalni, tanársegédnek, Bárczi Géza tanszékén. Évek múlva ugyancsak Bárczi professzor hívta egyetemi előadónak, majd kérlelte Benczédi József is, menne a tanárképző főiskolára. Nem ment: az ő élete a tanítás, mégpedig a 14-18 éves korosztály tanítása, vallja ma is.

Habár... A házban, ahol lakik, ma is foglalkozik gyerekekkel. Ingyen, természetesen. S kiderült, hogy a kicsikhez is ért! Egyik kedves „lépcsőházi tanítványától" például olyan köszönő levelet kapott („Margit néni, ma ne adj föl házi feladatot, mert én szeretnék írni neked valamit!"), amit többre tart minden kitüntetésnél.

Mérnök fiától és tanár lányától öt unokája van – s már öt dédunokája is született. Felsorolhatatlan, melyikük milyen szép, tanulmányi, tudományos sikert ért el! Matematikus, bölcsész, mérnök, fizikus, oxfordi diák, német egyetemek előadója is akad közöttük. Volt kiről példát venni: a nagy- és dédmama többek közt Mohácsi Károllyal közösen írt legendásan jó, egyetemeken is sikerrel forgatott irodalomtörténet-tankönyveket.

Ma többek között verseket fordít hollandról magyarra (húga 1956 óta Hollandiában él), a könyv most készül. De tartott nagysikerű előadást a hollandiai magyarok Mikes Kelemen körében arról is, hogyan lett műfaj a magyar költészetben a halotti beszédből. A „Latyatuc feleim, mik vogmuk"-tól Kosztolányi és Márai Halotti beszéd című költeményein át Reményik Zsigmond Halotti beszéd a hulló leveleknek opusáig. Aki magyar, az ebből a tanulmányból megtudhatja, mi a különbség magyarság és magyarkodás között.

Háborút, 1956-ot átélt emberként a béke feltétlen híve. Egyebekben pedig ma is Kölcsey Ferenc Parainesis-ét ajánlja útravalónak mindenkinek. Útravalónak az élethez.

Még mindig nyakába borul az utcán minden tanítványa, aki csak találkozik vele: a nagyszülők is! Nemzedékek rimánkodtak neki, hogy maradjon, maradjon még az iskolában, tanítsa az ő gyerekeiket is! Legendája máig él.

Ahogyan ő is élni fog mindig, tanítványaiban és azok gyerekeiben, unokáiban, dédunokáiban: az általa tanított szavak révén.

Végtelen élet az övé.

A tanárnő, aki viszonyítási pont is

Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi a titka?

Végül arra jutottam, hogy a „titok" az a végtelen egyszerűség, természetesség, s az a magától értetődő, emberi melegség, amiben benne van a másik tisztelete, megértése, s a kíváncsiság, hogy ő vajon mit gondol a világról, versről, prózáról, nyelvtanról, történelemről, az életről?

Egyszerűbben: az a hihetetlen adottsága, hogy azonnal mindenkinek szinte az édesanyja képes lenni.

Mértéktartó, s éppen ezért biztos ízlése ma is viszonyítási pont.