Dunaújváros

2012.12.13. 16:44

Nyolchónapnyi érv elszállt

Dunaújváros - Idén már aligha lesz megegyezés a béremelésről a vasműben. Sztrájk sem valószínű. A nagyobb kérdés inkább az, hogy a kollektív szerződést vajon felfüggesztik-e jövőre?

Pekarek János

Úgy tűnik, egyetlen pillanat alatt füstbe ment a vasmű érdekvédői és cégvezetője közötti nyolchónapnyi tárgyalás. 

Evgeny Tankhilevich legutóbbi, keddi tárgyalásaikon ugyanis kijelentette: a cégvezetésnek már nem fontos, hogy 2013-ban bevezethessék azt az új prémiumrendszert, amely eddig a legfőbb csatateret jelentette a béremelésért folytatott harcban. Sőt: Tankhilevich hozzátette még, hogy ugyan tárgyalhatnak tovább a prémiumrendszerrről, de az eddig ehhez kötött 2,1 százalékos béremelés már  közel sem jár majd  érte automatikusan.

 

A kohó átépítése is szóba került az érdekvédők és a cégvezető legutóbbi megbeszélésén. A szakszervezetek javaslata meglepetésként érte a menedzsmentet (Fotó: Lázár Zsolt)

Ennél is rosszabbul érintette a két reprezentatív szakszervezet képviselőit, hogy a jövő évre felfüggesztenék a gyárban érvényes kollektív szerződés juttatásait, a bérek indexálása mellett  - bármit jelentsen is ez. Az ok, hogy a vasmű nagyon nehéz időszakot él át gazdaságilag. 

A szakszervezetek visszautasították ezeket a javaslatokat, meggondolatlannak, provokatívnak és rendkívül hátrányosnak találták azokat. Hisz a kollektív szerződés juttatásainak felfüggesztésével a szakaszos munkarendben dolgozók harminc, a folyamatos munkarendben dolgozók ötven százalékos jövedelemcsökkenést szenvednének el! 

Csapó Tamás, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezetője (Fotó: Lázár Zsolt)


Bizonyos juttatásokról azonban hajlandók lennének lemondani az érdekvédők, áll közös közleményükben  - de csak akkor, ha az így megtakarított összegeket az I. számú kohó 2013. január 20-tól esedékes leállása után annak felújítására fordítják! 
Ez a javaslat azonban váratlanul érte a cégvezetőt: majd később válaszol rá. 

A megbeszélésen elhangzott, hogy december 19-én 13 óra 30 perckor munkásgyűlést rendeznek a gyár főbejárata melletti kultúrteremben. Az érdekvédők felkérték a cégvezetőt, hogy ezen a gyűlésen tájékoztassa a dolgozókat a Lőrinci Hengermű sorsának várható alakulásáról.

Sok jó aligha hangzik majd el erről. A Vasas honlapján ugyan Leonid Leonov lőrinci gyárvezető azon kijelentését idézik, amely szerint ő még semmilyen semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott, és utasítás sem  érkezett hozzá a teendőkről. 

Ám a szakszervezetek múltheti donyecki megbeszélésén elhangzott, hogy a Lőrinci Hengermű bezárásáról végleges döntés született. Ezt támasztja alá, hogy január 1-től már földgázt sem rendelt a cégvezetés a lőrinci gyárnak.

 

 

Sztrájk: januártól?

- A cégvezető úr által elmondottakat nem tekintjük tárgyalási alapnak - jelentette ki Mucsi Zoltán a megbeszélésről. - Semmit nem tudunk a cég 2013-as terveiről: így nem lehet tárgyalni! A kollektív szerződés esetleges felfüggesztéséért cserébe kínálni is kellene valamit: például garanciát arra, hogy nem lesznek elbocsátások. Egyelőre nem tervezünk sztrájkot, de félő, hogy a spontán reakciók számunkra is kezelhetetlenné válnak!  mondta a szakszervezeti vezető. 




Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezet elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!