Dunaújváros

2016.12.26. 16:45

Pro Vita Díj véradásért: Garas Tibor évtizedek óta önzetlenül nyújtja a karját

Dunaújváros - Az Egészségügyi Minisztérium által alapított Pro Vita Díjban részesült a közelmúltban Fejér megyében egyedüliként Garas Tibor véradó.

Balla Tibor

Garas Tibor már 18 éves korában, tehát rögtön, amikor lehetősége nyílt rá, adott először vért. Így jöhetett össze a mostani, 104-szeres, elismerésre méltó adat. Erre pedig a lehető legkézenfekvőbb választ adja: „Mindig felnéztem apámra, aki akkor már sokszoros önkéntes véradó volt”. Szó ugyan nem esett náluk erről, csak látta, hogy megy, és teszi a kötelezettségét.

Legnagyobb örömére a fia is, a lánya és a felesége is önkéntes véradó, és mindannyian büszkék is erre. A tradíció tehát nem törik meg, fia most vehette át az ötvenszeres véradásért járó oklevelet.

A Magyar Vöröskereszt évente elismeri áldozatos tevékenységét, de a környezetében már megszokták, hogy rendszeresen ad vért. Mint mondja, már olyan a vénája, hogy meg sem érzi, mikor megszúrják a tűvel. Termelésirányítóként dolgozik, de különösebben nem ösztönöz senkit, hogy menjen, de ha valaki menni akar, akkor segíti.

Garas Tibor amióta nagykorú lett, azóta ad rendszeresen vért Fotó: Zsedrovits Enikő

Garas Tibor úgy gondolja, ha valaki úgy érzi, úgyis menni fog vért adni, ha pedig nem, akkor úgysem. Őt az otthoni példa mellett az erősítette, hogy folytatnia kell, amikor a lánya megszületett, és a feleségének nyolc deciliter vért kellett adni. Azóta megy, és nyújtja a karját, ha kell. A 104-szeres szám azért is óriási dolog, mert évente legfeljebb négyszer lehet vért adni.

Ráadásul, mint mondja, ebben az a jó, hogy azon az oldalon áll, ahol adni lehet, és nem azon, ahol kapni szükséges. Mint mondja, eddig nem találkozott olyan beteggel, akinek az ő vérével segítettek - bár irányított véradáson már többször vett részt, és ott tudható, hogy ki kapja a donor vérét -, de köszönő sms-t már kapott, hogy felhasználták a vérét, és határozottan jólesett neki. Véleménye szerint segíteni jó dolog, az pedig, ha az embert tud is, az még jobb.

A Pro Vita Díjjal kapcsolatos kérdésre kapásból rávágja, az, hogy a megyében ő kapott egyedül Büszke vagyok rá, de ez nem csak nekem szól. Én kaptam egyedül, mert ezt nem lehet ezer embernek adni, de biztos, hogy nem az én kizárólagos érdemem. Azt hiszem, Dunaújváros önzetlen véradóinak, a Vöröskeresztnek, a szervezőknek is szól. A legfontosabbnak azt tartja, hogy adhat, és nem ő kap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!