Dunaújváros

2013.11.27. 20:05

Régi feszültségek törtek fel

Megkapták az első tájékoztatást lehetőségeikről azok, akiket hatvan napon belül elbocsátanak a vasműből.

Pekarek János

- Éppen a születésnapomon, november 26-án kaptam kézhez az értesítést arról, hogy elbocsátanak - mondta tegnap Fodor István, aki gépkocsivezetőként huszonkilenc évet töltött a vasműben. Ő, és még 157 ember szerdától kezdte meg legfeljebb hatvannapos felkészülését az elbocsátásra, vagy arra, hogy elfogadja-e a gyárvezetés ajánlatát egy másik állásra, esetleg arra, hogy az Acél Alapítványnál foglalkoztassák még egy ideig.

Érthető, ha meglehetős feszültségben vágnak neki az érintettek a következő heteknek. Néhány asszony sírva, zokogva ment át a gyárból a humán intézetbe, ahol megkapták az első tájékoztatást a szakszervezetek és a gyárvezetés alapította létszámleépítési bizottságtól. De akadt, aki bemutatkozásomra pofon akart vágni ami nyilván nem személyemnek vagy lapomnak szólt.

Az a bizonyos értesítés egyébként meglehetősen kacifántosan és csak a harmadik bekezdésben értesíti olvasóját arról: tájékoztatjuk továbbá, hogy az eldöntött csoportos létszámcsökkentésben az Ön munkaviszonya és így személy szerint Ön is érintett, tekintettel arra, hogy a 2013. november 19-én eldöntött, 158 fő munkaviszonyát érintő csoportos létszámcsökkentés keretében az ISD Dunaferr Zrt. mint munkáltató az Ön munkaviszonyát is meg kívánja szüntetni. A levelet Evgeny Tankhilevich, mint legfőbb és általános vezérigazgatóhelyettes, cégvezető írta alá.

Fodor Istvánnak három gyereke és három unokája, egy gyógyult szívinfarktusa, gerincferdülése, lakásként használt üdülője, hitellel terhelt autója van. Felesége varrónő, ezután az ő fizetéséből kell megélniük. A létszámleépítési bizottság szerdai ülésén ő is kapott egy tájékoztatót, amelyben mintegy betölthető munkakört sorolnak fel: köztük asszisztens, vagonrakó, vágánytisztító...

- Ezeket a munkaköröket most is betölti valaki -  így Fodor. Ha én és még néhány leépített jelentkezik, onnan elküldik a rendszerint kölcsönzött embert: attól kezdve ő a munkanélküli. Ez van: idejöttek az ukránok, az oroszok, és mi marjuk egymást: magyarok... Pedig a szüleink építették a gyárat.

Weiland Christina az NDK-ban született, harminchárom éve tolmácsként dolgozik: az ő munkaköre is megszűnik. Az indoklás: ez egy nemzetközi vállalat, a vezetők tanuljanak nyelveket. Christina 54 éves, két éve, az elbocsátások első hírétől kezdve küldözgeti pályázatait állásokra: eddig hiába.

- Átgondolom, amit eddig mondtak, még mindennek le kell ülepednie - mondta szerdán. Úgy látszik, ma Magyarországon mindenhol húszéves munkavállalókra van szükség, harmincévi tapasztalattal! Mezőközy András, a Dunaferr HR-igazgatója kérdésünkre (miért szerepelnek gyereküket egyedül nevelők, házaspárok az elbocsátandók között), azt válaszolta: a leépítési döntések a szervezet átalakítása után, a munkakörök alapján, nem személy szerint születettek. Az érdekvédőkkel kötött megállapodásukban csak az 55 év feletti házaspárokkal kapcsolatban vállaltak megkötéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!