Dunaújváros

2014.03.28. 13:20

Közmeghallgatást tartott a Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Dunaújváros – Közmeghallgatásra várta tagjait, partnereit, munkatársait pénteken az óvárosi malom épületében a Roma Nemzetiségi Önkormányzat.

Szabó Szabolcs

A nemzetiségi önkormányzat elnöke, Hosszú János a helyszínválasztással kapcsolatban a Magyar úton található óvárosi malom udvarán elmondta:
– Többnyire úgy tekintenek erre a helyre, mint sokunk sorsára: dőljön össze, szabaduljunk meg tőle, vagy egyszerűen ne vegyünk róla tudomást. De mi, és még sokan mások nem így látjuk sem a sorsotokat, se ezt a környezetet.
Hosszú a közel háromszáz résztvevő előtt tartott közmeghallgatáson összegezte, hogy a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az általa alapított DHHF Nonprofit Kft. az elmúlt két évben több, mint 1135 fő számára biztosított munkalehetőséget, különböző foglalkoztatási formákban. Jelenleg egyik kiemelt partnerével, a DVG Zrt.-vel 150 fő főállású munkavállalót, 450 fő közfoglalkoztatottat és egyéb rendszerben 30 főt foglalkoztatnak. Az említett 450 fő közfoglalkoztatottból 334-en vettek részt valamilyen képzésben.
– Ha bárki kételkedik munkánk eredményességében, azok számára beszéljenek a számok: az elmúlt évben a DVG Zrt.-vel közösen több mint 2200 köbméter szemetet gyűjtöttek össze munkatársaink, kollégáink. Emellett részt vettünk az önkormányzati fenntartású utak javítási munkálataiban, a városi tulajdonban lévő ingatlanok őrzésében. A Dunamenti Regionális Népfőiskola által megnyert EU-s pályázatnak köszönhetően a Roma Nemzetiségi Önkormányzat konzorciumi partnereivel hetven fiatal számára biztosít szakmunkás képzést, valamint a tanulmányokat követő továbbfoglalkoztatást – tette hozzá Hosszú, aki jövővel kapcsolatban így fogalmazott:
– Üres ígéret, hogy mindenki főálláshoz juthat a jövőben, de aki becsületes és tenni akar, annak kell, hogy a legyen lehetősége. Mi partnereinkkel közösen azon dolgozunk, hogy ez megvalósuljon, lehetőleg minél jobb feltételekkel.
A közmeghallgatáson Dr. Galambos Dénes kormánymegbízott értékelte a közmunkaprogramot
– Az elmúlt négy évben 200 ezer fő vett részt a programban. A kormány olyan munkát kínált a résztvevőknek, amelynek értéke és értelme van, esélyt biztosít az előre lépésre. Ehhez kapcsolódtak és ezt támogatták a képzési programok is. A téli közfoglalkoztatási programban Fejér Megyében 6597-en vettek részt. Dunaújvárosban 427 főből 327-en vettek részt valamilyen képzésben. A kormány tervei szerint májustól folytatni kívánjuk a közmunkaprogramot – fogalmazott a kormánymegbízott.
A közmeghallgatást a Digitál zenekar fellépése zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!