Dunaújváros

2014.03.09. 15:47

Sétával a mellrák ellen

Dunaújváros – Szombaton, csatlakozva az országos kampányhoz, Dunaújvárosban is nőnapi sétát rendeztek a mellrák ellen, majd előadásokkal, tanácsadással, bemutatókkal várták a több száz résztvevőt.

Gallai Péter

A menet délelőtt a Dózsa mozi elől indult, ahol minden megjelent rózsaszín szalagot és lufit kapott, ami az akció jelképe. Ekkor köszöntötte a szép számú megjelentet a fővédnök, Cserna Gábor polgármester nevében Pálfi-Németh Tünde, az önkormányzat szóvivője. A városvezető üdvözlő üzenetében többek között azt írta: „Az életünkért, az egészségünkért elősorban mi magunk vagyunk felelősek, örülök, hogy itt van az egyik állomása ennek a példaértékű kezdeményezésnek. Amikor a számokat halljuk, elrettenünk, hiszen minden tizenkettedik nő esélyes arra, hogy kialakuljon nála a betegség. Azonban a polgármester kihangsúlyozta: az időben felfedezett emlődaganatok közül tízből kilenc gyógyítható. Éppen ezért van kiemelt szerepe a szűrővizsgálatnak.Az összegyűltek ezt követően átsétáltak a főiskolára, ahol elkezdődtek a programok. Elsőként Dózsáné dr. Sasvári Ildikó, járási tisztifőorvos megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek – és nem csak nők, férfiak és gyerekek – és félretették egyéb teendőiket.

Majd a szakember ismertetett pár adatot, többek között megtudhattuk, hogy Magyarországon a többi, vizsgált európai országhoz képest meredeken emelkedett az össz daganatos betegségek száma. A szakemberek által közölt információk alapján tudhatjuk, hogy az emlő rosszindulatú daganatainak gyakorisága évről évre nő hazánkban, és ma már a leggyakoribb női rákbetegségnek számít. Évente 5400-5500 új emlőrákos beteget fedeznek fel. 

– Ami a megye adatait illeti, 2012-ben összesen 1526 daganatos nőt regisztráltak, a betegségeket 398 esettel magasan az emlőrák vezette, a második a hörgő és tüdő daganat volt, 195 esettel. Azonban ezen a napon mindennek a pozitív oldalát nézzük, még ha a számok eléggé rémisztőek is, tehát a kór szűrővizsgálatokkal időben kiszűrhető – fogalmazott a doktornő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a kimutatások szerint az egészségi állapotot befolyásoló tényezők közül, negyvenhárom százalékkal az életmód az első. Azaz: ezen mindenki tud változtatni.

A folytatásban az ország egyik legismertebb szakembere, dr. Tizedes György plasztikai sebész, sebész tartott előadást, aki nagyon sok emlődaganat utáni helyreállító műtétet végzett csapatával Pécsett. A doktor a betegségről, a kezelési módokról, az új technikákról adott tájékoztatást. Természetesen szóba került az operáció, főleg a részleges, vagy teljes melleltávolítás, de a szakember elmondta: hogy akár rögtön elvégezhető a helyreállító műtét is.A rendezvény ideje alatt a főiskola A épületében konzultációs asztalok működtek, ahol az érdeklődők választ kaphattak kérdéseikre. A programokat a Gárdonyi skola és az Újjászületés Tánccsoport bemutatója színesítette.

Tudni kell, hogy mit keressenek

Az aulában kitelepült egyik asztalnál az Egészségmegőrzési Központ Iskola Védőni Szolgálata tartott demonstratív bemutatót és oktatást a mell önvizsgálatáról.

A központ munkatársaitól megtudtuk: az a tapasztalat, hogy a nők rossz technikával végzik az önvizsgálatot, ráadásul sokan alig mernek hozzányúlni a mellükhöz. Szombaton iránymutatásukkal lehetőség volt megtanulni a helyes műveletet, és a szemléltető eszközben többféle, kitapintható daganatot is elhelyeztek, hogy ezzel is segíthessék az otthoni felismerést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!