Dunaújváros

2015.01.13. 16:05

Siketek és nagyothallók - Fejér megyében nagyjából háromszáz ember szenved e fogyatékosságtól

Dunaújváros - Egy fogyatékosságnak nem feltétlenül kell megkeserítenie az életet. Különösen, ha vannak jó társak!

Pekarek János

Itt aztán nem kell attól tartani, hogy a beszélgetőtárs nem néz a szemedbe! Netán feléd se fordul, hanem csak úgy, féloldalvást társalog veled! A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége dunaújvárosi klubjában egészen más szokások uralkodnak. Meggyőződésem, hogy nem csak azért, mert fogyatékosságuk (amely alaposan kiélezte más érzékeiket és képességeiket, például az emberismeretüket) a könnyebb megértés kedvéért erre készteti őket. Úgy láttam, hogy persze könnyebben értik a másikat, ha nem csak a száját figyelik beszélgetés közben, hanem az egész arcát és a tekintetét is de azért is a másik szemébe néznek, hogy lássák: őket értik-e?

Ami, lássuk be, legalább olyan fontos dolog, mint hogy ők értsenek minket.

A klub egyébként tavaly ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Ehelyütt emlékeztessünk alapítójára, Hajdú Évára, aki jeltolmácsként is dolgozott, s aki már nem lakik a városban.

Zsember Jánosné, Müllek Róbert és Birknerné Kelecsényi Erzsébet, a helyi klub elnöke beszélgetnek

A siketek és nagyothallók klubja az egyik legnépesebb civil szervezet nálunk: hetvenöt bejegyzett tagja van. Egész Fejér megyében mintegy háromszáz ember szenved e fogyatékosságtól legalábbis ennyien léptek be a megyei szervezetbe, tudtuk meg Müllek Róberttől, a megyei szervezet elnökétől, akivel ugyancsak a klub idei első összejövetelén, hétfőn délután találkoztunk a Munkásművelődési Központban. Ahol amolyan pótszilvesztert rendeztek.

A sok tag azért is fontos, mert a klub így nagyjából működőképes a tagdíjakból bár a támogatóknak nagyon hálásak. Külön meg is emlékeztek róluk: a Hunravi Kft., a Jakó cukrászda, a Dominó cukrászda, az Interspar áruház, a Corso étterem és két Juhász Zoltán is szerepel a névsorban: egyikük Mezőfalván boltos, másikuk készpénzzel támogatta a siketeket.

Erős Gábor nyugdíjas szobafestő, aki kitűnően boldogul a kommunikációval

Akik komoly támogatásban részesítik tagjaikat, akik javarészt középkorú vagy idős emberek. Havi kétszeri összejöveteleiken a mindennapi életvitelhez szükséges együttműködést is megszervezik. Egyik tagjuk, Faragó László már második gyerekét neveli úgy, hogy felesége is születése óta hallássérült: a tökéletesen ép, egészséges és szép gyermek (az első már felnőtt) javarészt a klubtagok segítségével, valamint egy kedves szomszéd néni mindennapos meseolvasásai és beszélgetései révén tanult meg jól tájékozódni a világban.

A klub legidősebb és egyik alapító tagja Zsember Jánosné, aki a világért ki nem hagyna egyetlen összejövetelt sem. Ő javarészt a jelnyelv segítségével kommunikál míg a többiek nagyobb része inkább az arckifejezések, a kézmozdulatok útján próbál érintkezni a külvilággal. Már azok közül, akiknek életét nem segítheti hallókészülék. Akadnak ott olyanok, mint Erős Gábor például, aki ugyan súlyosan hallássérült, de cseppet sem boldogul rosszabbul az emberi érintkezésben, mint bárki más. Még beszéde is majdnem tökéletes, beleérző képessége pedig bravúrosnak mondható, ha mások beszédének értelmezéséről van szó. A sok hadaró, habogó, motyogó, bár ép halló- és beszédszervekkel rendelkező hétköznapi ember itt megtanulná becsülni oly elhanyagolt képességeit...

Lehetséges, hogy ez hiányzik az egész magyar társadalomnak: egy kis süketség. Hiszen e társadalom túlnyomó többsége nagyon jól hall viszont egyáltalán nem akarja érteni a másikat.

Bezzeg, akit részben vagy egészen megfosztott a sors ettől a képességtől, rögtön megtanulja becsülni, mennyire fontos dolog az, hogy értsék őt és ő is megértsen másokat!

S ennek érdekében nem csak sajátos külső magatartási jegyeket vesz fel. Személyisége is megváltozik: befogadóvá, odafigyelővé, gondoskodóvá, segítőkésszé válik. Sokkal inkább, mint úgymond ép társai...




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!